Félénken is jól érezheted magad!

A félénkség olykor úgy tűnik, mintha összefüggne a láthatósággal. Sok félénk embernek támad néha olyan érzése, hogy mások nem is látják őt, az utcán kész szerencse, hogy nem gázolnak át rajta, sorban álláskor az eladó a mögötte állóhoz fordul, s egyáltalán: olyan bizonytalan érzés, hogy ahol van, tényleg ott van-e, egyáltalán létezik-e. Máskor meg attól fél, hogy túlságosan is látható. Amikor társaságban meg kell szólalni, mintha hirtelen minden fény kialudna, csak egyetlen izzasztó reflektor irányulna gyöngyöző arcára, s neki a rámeredő tekintetek kereszttüzében valami normálisat kéne mondania.

A félénkség nem betegség, hanem egy normál emberi variánsa a világhoz való viszonyulásnak. Ha olyan nagy hátrány lett volna az evolúció során, ma már nem volna félénk ember! A félénkségnek ugyanis rengeteg pozitív vonása van. Én speciel jobb szeretek félénk orvoshoz járni, mert az sokkal alaposabb, felelősségteljesebb, megfontoltabb, jobban átérzi a kezeléssel szembeni szorongásaimat. A félénk ember alapos, lelkiismeretes, együtt érző, empatikus. Ha már benne van egy kapcsolatban, rendkívül figyelmes, gyengéd, odaadó.
Na jó, ez mind szép, de azért én mégis jobb szeretném ugyanezt tudni, de nem félénken előadva, nemde?
Meglepő módon a félénkség leküzdésének első lépése a félénkségünk elfogadása. Aki erőlteti a "nem-félénket", az csak nehéz szerepet kényszerít önmagára, és később joggal érzi úgy, hogy mintha nem is ő lett volna "az". Aki viszont abból indul ki, hogy ő félénk, az el tudja fogadni a félénkségből fakadó kezdeti hátrányokat. Egyrészt a félénk embernek tudnia kell magáról, hogy nem ő lesz az első, aki kiperdül a táncparkettre, de ugyanakkor fontos, hogy ezt ne ítélje meg negatívan, hanem tekintse működési sajátságának. A félénk embernek szüksége van a bemelegedésre, hogy egy helyzetben megszokja a körülményeket, a jelenlévőket. Adjuk meg magunknak ezt az időt. Az autókban is vannak olyanok, amelyek a hidegben is azonnal indulnak, vannak, amelyek nehezen melegednek be.

Vegyük tehát tudomásul, hogy félénkek vagyunk, de ne hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk. A félénkség tulajdonképpen arra való hajlam is, hogy minden negatívan lássunk. A félénk ember azt hiszi, ostobának, esetlennek, izgulékonynak látszik. Ez általában nem igaz, csak a mi fejünkben élő feltevés. Vizsgálatok szerint pl. a félénk embert mások éppen hogy beképzeltnek, fennhéjázónak vélnek, hisz nem "ereszkedik le" közéjük. Gyűjtsünk ellenkező információkat arról, milyennek is látnak és gondolnak minket, és higgyünk a dicséreteknek. A félénkség rengeteg negatív gondolatot jelent önmagunkról és másokról. A negatív feltevéseket tetten kell érni és megkérdőjelezni.

Figyeljük meg, más félénkek hogyan oldják meg a helyzeteket. A közszereplők, médiasztárok és politikusok közt igen sok félénk ember volt és van. Barbara Streisand nyilvános szereplései során rettegett attól, hogy elfelejti következő dalának szövegét. Kim Basingernek gyermekkorában rémálma volt, amikor az osztály előtt hangosan kellett olvasnia. Sigourney Weaver, mint írja, annyira félénk, hogy egyszer egy szintén félénk rendezővel kettesben maradva húsz percig meg sem tudtak szólalni. Marilyn Monroe és Winston Churchill nemcsak félénkek voltak, hanem még dadogtak is.
A híres félénkek két dolgot bizonyítanak: hogy a félénkség kezelhető, és így a félénkség nem jelent rossz végzetet.