Csak őszintén, drágám!

A távirányító birtoklásától a sörszagig, a túlzott pedantériától a hízásnak indult hátsóig számos olyan dolog van, amit akár fel is róhatnánk a másiknak, ha nem tartana vissza bennünket a tapintat. Ám egy virginiai pszichológus szerint - aki erre a meglátására egy terápiás módszert is kidolgozott - a rossz kapcsolat megmentője lehet a nyers őszinteség.

De mi van akkor, ha a kezdet kezdetén tisztán látjuk a másik hibáit, és őszintén beszélünk neki arról, ami nyomaszt bennünket?

Éva például sokáig őszintén hitte, hogy mellette "majd megnyugszik" a férje.

"A párom már akkor is elég laza életet élt, amikor megismerkedtünk, szeretett eljárni a haverokkal, kimaradni, iszogatni. Már akkor is utáltam, ha ilyenkor beállított, és a sörszagú leheletével bemászott mellém az ágyba, de nem szóltam. Szentül hittem, hogy megváltozik."

Éva próbált a férje lelkére beszélni, de semmi sem használt. Az őszinteség sem vezetett sehová, végül a pár a válás mellett döntött.

C. Molnár Emma szerint ez egy tipikus viselkedés. Úgy véli, leginkább a nők hiszik azt, hogy meg tudják váltani, meg tudják menteni, nevelni a férfipartnert.

"A nő azt hiszi - miután lélekben alapvetően anya is -, hogy a férfi partnert úgy kell kezelni, mint egy megnevelendő gyereket. És a nevelés érdekében őszinte kritikát fogalmaz meg, s várja a változást. Ilyenkor elfelejti azt, hogy csak két felnőtt, kiforrott egyéniséget lehet - természetesen kompromisszumok mentén - harmóniába illeszteni. Vagyis nem szabad átnevelni, vagy megnevelni a másikat."

C. Molnár Emma szerint tehát fontos az őszinteség, de előbb nem árt az önvizsgálat.

"Vagy meglátom, és elfogadom a másikat objektív valójában, s arra építek, amit ő tud adni; vagy pedig egyfolytában hajszolom, piszkálom, hogy miért ilyen, miért nem olyan - de akkor, előbb-utóbb, a pasiból kentaur lesz, az asszonyból pedig egy bombázó klónbaba."

Ha szeret, odafigyel

Csernus Imre ennél keményebben fogalmaz: ő úgy véli, kifejezetten fontos az őszinteség.

"Ha egy rossz párkapcsolatban élek, akkor ki kell mondani, hogy boldogtalan vagyok veled, és most jöttem rá, hogy ez már régóta tart, de nem te vagy a felelős, hanem én, mivel hagytam magamat kihasználni egy csomó helyzetben" - kezdi Csernus doktor.

Arra a felvetésre, hogy mi van akkor, ha ez csak egy rossz hangulat, egy pocsék nap eredménye, úgy válaszolt: "A saját idejével mindenki úgy gazdálkodik, ahogy akar. Azt, hogy ez nem csak egy rossz hangulat, onnan tudhatja az ember, hogy erre a másik odafigyel-e és, hogy ezek után lesz-e változás. Ha nem lesz változás, akkor ez azt jelenti, hogy mondhatok én, amit akarok, a másik nem tiszteli a szavaimat. Nem tud rám felnézni. Azt mondta ugyan, hogy, igen-igen, igazam van, de zéró a változás. Ez pedig időpocsékolás."

Nincs kegyetlen őszinteség - csak őszinteség

Csernus Imre szerint még az a fajta igazság is kimondható, amit tapintatból - általában elhallgatunk.

Judit például a párja szexuális teljesítményével volt elégedetlen, de sokáig inkább hallgatott, mert attól félt, hogy az őszinteség csak görcsöt okoz, és ettől csak még rosszabb lesz minden. A pszichológus viszont úgy gondolja: tessék kimondani, hogy "középszerű vagy az ágyban", még akkor is, ha ettől az illető impotens lesz, ha egyszer ez az igazság.

"Ki kell mondani, mert különben a másik majd azt hiszi magáról, hogy szent és sérthetetlen, s ha ő ezt gondolja, akkor továbbviszi a hazugságait egy másik kapcsolatba."

Csernus Imre szerint egyébként az őszinteség nem kegyetlen. "Emberből vagyunk, tehát pozitívból és negatívból vagyunk összegyúrva" - mondja, majd ő is felelevenít egy esetet, amikor egy páciensének igen nyersen fogalmazott meg egy számos összetevőből álló negatív kritikát, és olyan dolgokat vágott az arcába, amiket az illető nem is sejtett magáról - mégis örült neki. "Örült annak, hogy akadt egy idegen, aki ezeket megfogalmazta. Amíg nem tudatosul, addig nem tud rajta változtatni sem"- mondta végül a pszichológus.

Ha szövetségre bíztatom - van értelme

De vajon lehet-e az őszinte a másikkal, aki önmagával szemben sem képes erre? És mi az őszinteség normális reakciója?

Csernus Imre szerint mindenki vállalja fel a felelősséget önmaga döntéseiért - azért is, ha őszinte egy adott helyzetben.

"Mert éppen olyan balek lehet az, aki folyamatosan őszinte, mint aki soha. Mert az, akinek, ami a szívén az a száján, olyan képet is festhet magáról, hogy rugalmatlan, hogy nem tud, vagy nem hajlandó alkalmazkodni a szituációhoz: ő őszinte akar lenni, takarózik az őszinteséggel, ami valójában ez azt jelenti, hogy iszonyúan erőszakos. Az erőszakosság pedig feltételezi az illető ember makacsságát, és egy adott határon túl, az egoizmusát is."

C. Molnár Emma viszont ugyanerről azt gondolja: "Bonyolult kérdés, hogy én magammal hogyan lehetek őszinte, ugyanis az, hogy én magamat hogyan látom, az állandóan torz, mert magamat igazából csak a másik tükrében tudom szemlélni. És feltétlenül bízom abban, hogy a másik 'jó tükör'."

C. Molnár Emma arról is beszélt, hogy nem is annyira a szavak, mint inkább a nonverbális kommunikáció dönti el, hogy hasznos-e az adott pillanatban az őszinteség.

"Alapvetően nem a szavakban van őszinteség problematikája, hanem abban a nonverbális kommunikációs rendszerben: ha ez indulatos, számonkérő, ha megszégyenítő, ha ostorozó, ha pocskondiázó, ha felháborodott, elutasító, akkor az őszinteségnek nem az őszinte szó lesz az értéke, hanem ez az érzelmi üzenet, és az elfogadhatatlanná teszi. Hogyha az őszinteség arról szól, hogy a másikat magam felé fordítom, gondolkodtatom, szövetségre bíztatom, abban az esetben az őszinteségnek van értelme."

Kovács M. Veronika