Anyám a párom

Úristen, az anyámat vettem feleségül! - sopánkodik egy brit online magazin levélírója, aki rájött: olyan lányba szeretett bele, aki hasonlít az anyjára, ráadásul a vele való kapcsolata egyfajta ismerős megnyugvással tölti el. A magyar szakember szerint éppen ez az ismerős érzés utáni tudattalan vágy az, ami miatt a pasik választottja sokszor az édesanyjukra hasonlít. Normális az ilyesfajta vonzódában gyökeredző szerelem? Anyuci kicsi fiainak nyomába eredtünk.

Még bonyolultabb a képlet, ha a fiú csonka családban nő fel, így nincs a számára megfelelő papa-minta.

"Ilyenkor a nő egyeduralkodóvá válik a családban, az nyomot hagy a gyerekben - ez alól a lányok sem kivételek" - állapítja meg a pszichológus.

"A különbség annyi, hogy a lányok, amikor felnőttekké válnak, családot akarnak maguk is, anyákká akarnak válni, így akkor ez a fajta kötődési mintázat, a gyerekkel való kapcsolatában is megjelenik. Ezzel szemben a férfi hajtóereje sokkal inkább a családi békén, a harmónia megteremtésén alapul, és a nő révén fogadja el, hogy gyereke van. Tehát a nőnek nagyobb modifikáló szerepe van a családban, mint a férfinak. A férfi reflektívebb a női magatartás mintákra."

Az egyedülálló anya ráadásul hajlamosabb szinte kóros mértékben magához kötni a gyereket, ami megint csak kihat a párkapcsolatokra.

"A csonka családban az anya gyakran köti magához a fiúgyereket, mivel saját életében támaszra van szüksége. A fiúgyerek pedig, szinte észre sem veszi, de eleget tesz az anya ilyenfajta kötődésének."

A fiúk is úgy vannak vele

Egy dologban biztos különböznek a férfiak és a nők: míg a csajokkal könnyű volt szóra bírni a kérdés apa-lánya oldalával kapcsolatban, addig a pasik elég szűkszavúan nyilatkoztak arról, hasonlít-e a társuk az anyjukra. Laci szerint a férfi nem is nagyon gondolkodik ezen.

"Én legalábbis nem hasonlítgattam, és nem kerestem párhuzamot. Az volt a fontos, hogy jól kijövünk-e egymással, szeretjük-e egymást, tudunk-e együttműködni a hétköznapi dolgokban és a gyereknevelésben. Ha nagyon akarok, persze találok azonosságokat az anyám és a feleségem között. hasonló a testalkatuk, egyformán szeretik, ha rend van, és mindketten sokat alszanak, nehezen ébrednek. De azt hiszem, ez inkább előny, mert így jól kijönnek egymással, például el tudnak menni közösen bevásárolni. Egyvalamiben viszont nem hasonlítanak, pedig annak nagyon örülnék: anya fantasztikus pogácsákat tudott sütni, a nejem viszont nem jeleskedik ebben a műfajban."

Egy másik férfi, Ádám szerint sem az a döntő, hogy a választottja az anyja tükörképe legyen. "Anyám egy szép és okos nő, aki nagyon szerette apámat, hűséges volt hozzá. Ezek viszont - szerintem olyan értékek, amelyeket a férfiak nagy része keres a nőkben. De ezen kívül nem tudnék más hasonlóságot említeni." Amikor viszont előkerülnek az esküvői képek, kiderül, hogy Ádám életének hölgyei mégiscsak hasonlítanak egymásra: első ránézésre arra gondolhat, nem is anyóst, és a menyét, de anyát és a lányát látja a tablón. Ádám ezek után nevetve ismeri el, hogy valóban egy olyan lányba szeretett bele, aki "kiköpött anya".

Csődből tanulni

A férfiak közül csak Mátét zavarta, hogy házasságai nagyon hasonlítanak a szülei kapcsolatára. "Anyu elég határozott egyéniség volt, apu meg - mit tagadjuk - egy papucs. Nagyon sajnáltam apát, és megfogadtam, hogy én nem hagyom magam elnyomni. Tudatosan gyenge nőket kerestem, és tudattalanul erős csajokba szerettem bele. Igaz, nem volt rájuk írva a jellemük, inkább csak akkor derült ki, amikor egy ideje már tartott a kapcsolat. Ilyenkor persze fejvesztve menekültem, így az összes eddigi kapcsolatom ugyanúgy jutott csődbe."

"Egy kapcsolatban addig mesterkedik az ember, amíg az ismerős érzést létre nem hozza, még akkor is, ha szenved tőle" - mondja C. Molnár Ádám sztorijával kacsolatban. "Tulajdonképpen, nem tanul, inkább lemond a fejlődésről. Az igazi kérdés az ilyen esetekben az, hogyan tudja az ember önmagát egy állandó tanulásban, és fejlődési úton tartani. Képesek-e párok egymást segítve bejárni ezt az utat, hogyan tanulnak közös erővel, és nem egy adott fejlődési fokon megrekedve, ugyanazt a helyben járást végezni. Amikor valaki a saját elakadásán képes túl lenni, de a párja még nem, az is vezethet eredményre, hiszen nyilván a másik nem ugyanoda van "beakadva". Így együtt át tudnak lendülni azon a gáton, amely elválasztja őket, és képessé válnak a közös építkező munkára. Szerelmessé nem lehet senkit tenni - de együttműködővé igen, és ettől fejlődhet az is, aki folyton ugyanazt a hibát követi el."

Kovács M. Veronika