Az Anyám, Kleopátra premierje a Nemzeti Színházban

- Hasonlít Weér Andor Hujber Ferencre?

- Az életünkben szinte semmi sem párhuzamos. A belső ingovány, a sok lerakódott mocsok azonban bennem is jelen van, és nagyon jó táptalaja ennek a szerepnek. Még nem vagyok kész a figurával. Jelenleg éppen kottázunk, írjuk a hangversenyt. Az anyag folyamatosan változik, húzunk a szövegből, kimaradnak részek, belekerül néhány új ötlet, egy-két mozdulat.

- Ne szaladj előre a technikai nehézségekhez - maradjunk még egy kicsit Andornál. Hogyan látod ezt a fiút?

- Andor egy beteg fiú. Egy sor olyan dolgot csinál, ami miatt először gyűlölni szeretnéd, majd megsajnálod, és a legszívesebben magadhoz ölelnéd. Aztán a legnagyobb megdöbbenésedre kitépi valakinek a szívét. Elképesztően bonyolult és összetett karakter, nagyon széles játékskálát kínál. A perverziói az enyémek, ez biztos. Erre céloztam az előbb, amikor a belső mocskot emlegettem - az én szerepfelfogásom lényegében ebből indul ki. Jelen pillanatban a próbafolyamat legkaotikusabb periódusában tartunk, és én már képtelen vagyok kívülről szemlélni magamat és Andort. Az előadás után legalább két hónapnak el kell majd telnie, hogy lássam, mit sikerült átadnom abból, ami bennem kavarog.

- Felkavar téged ez a történet?

- Szerintem mindenkit felkavar, aki kapcsolatba kerül vele. Éppen most jutottam el arra a pontra, hogy a rendezőn kívül senkinek a véleményét nem hallgatom meg, mert mindenki annyira másképp látja ezt a darabot, annyira más gondolatokat társít hozzá a saját világából, hogy csak belezavarodom. Ha mindenkinek meg akarnék felelni, nem lennék képes a végére összehozni egy karakteres figurát, amely a maga egységében vagy tetszik, vagy nem.

- Vida Péterrel az imént éppen azon tanakodtunk, vajon ez a darab zseniális, gyomorforgató, vagy éppen mind a kettő együtt.

- Gyomorforgató? Szerintem nem. De az is lehet, hogy én szoktam hozzá. Természetes az, hogy valaki lefekszik az anyjával? Őszintén: már nem tudom megítélni. Azt is el tudom képzelni, hogy igen. A kisfiúk nagy része zsenge életkorban úgyis erről fantaziál. Csak kevesen vannak, akik fizikailag is véghezviszik.

- Ezt komolyan gondolod?

- A darabon kívül nyilván nem. De nem tudok úgy játszani, hogy eltartom magamtól a figurát. Nem szólhatok ki az előadásból, hogy ez szerintem is undorító, de most még egy kicsit muszáj csinálnom. El kell fogadnom mindenestül és belebújnom Andor bőrébe.

- Mi a véleményed Garas rendezői koncepciójáról, szerepfelfogásáról?

- Úgy érzem, amit ő elképzelt számomra, az nagyon jó, csak sokszor képtelen vagyok eljutni odáig, hogy megvalósítsam. Hihetetlen kihívás ilyen nagyágyúkkal együtt dolgozni. Mintha egy gyorstalpalón tanulnám meg mindazt, amit eddig nem tudtam a mesterségről. Valamelyik nap bejött Törőcsik Mari, és mondott két olyan mondatot, hogy hanyatt vágódtam tőle. Aztán másnap rájöttem, a saját szerepfelfogásomban mégsem tudom használni. Iszonyatos zűrzavar uralkodik most bennem. Remélem, egy idő után ez letisztul, és azt mondhatom a figurára: ez a Weér Andor az én Weér Andorom.

- Ha már a nagyágyúknál tartunk - milyen a közös munka Udvaros Dorottyával?

- Dorottya édes pofa. Azt hiszem, a személyiségem kicsit hasonlít az övére. Az egyik pillanatban kislány, a másikban démon. Egy dúvad, egy őrült. Ez néha megkönnyíti a feladatomat, néha letaglóz. Próbálom felvenni a ritmusát, ami egyelőre nem mindig sikerül. Pedig nyújtja a karját, segít, beállít, de időnként egyszerűen tehetetlen vagyok, nincsenek kezeim. Nagyon furcsa érzés. Ebből szokott a kisülni a végén valami nagyon jó vagy valami nagyon rossz. Reménykedem.

- Tudom, hogy kedvenc költőd József Attila. Érdekelne, vajon a darab olvasásakor vagy a próbák során eszedbe jutott-e legalább egyszer a Szabad-ötletek jegyzéke...

- Istenem, én azt a könyvet rongyosra olvastam! És érdekes módon egyszer sem jutott eszembe. Pedig most, hogy mondod - nem rossz! Nekem valami egészen más villant be: Csehov Sirály-a. A színésznő és fia, a tehetségében bizonytalan író. Természetesen a két történet nem húzható egymásra, de nekem sokat segített a Sirály. Pontosan a fiú rebbenékenysége, sérülékeny idegrendszere miatt. Noha Andor az én megfogalmazásomban nem egy idegbeteg srác, a történet végkifejlete már az első perctől fogva ott van a levegőben.

- Számodra mi az üzenete ennek a darabnak?

- Végtelenül utálom az üzeneteket és a tanulságokat! Kavarjon fel, érintsen meg, ülepedjen le. Hasson úgy, ahogy az Amélie csodálatos élete: az ember egyszerre csak rádöbben, milyen könnyen lehetne élni, ugyanakkor látja azokat az akadályokat, amelyek ezt újra meg újra meghiúsítják. Ha Andor bölcs is lenne, és nem csak okos, ha tapasztalt lenne, nem csak kifinomult, ha nem az anyjával élne összezárva évtizedek óta, a problémáit valószínűleg egy csettintéssel meg tudná oldani. Életének legnagyobb tragédiája, hogy az anyja túlságosan nagyformátumú személyiség.

- Másképp kérdezem. Mit kaptál ettől a darabtól? Mire jöttél rá a próbafolyamat során?

- Amikor először olvastam a darabot, őszintén meghökkentem egyes mondatoktól. Ma már olyan természetességgel csúsznak ki a számon, mintha egy pohár vizet kérnék. Ez több szempontból is nagyon rossz. Egyrészt tudnom kell, melyik mondat milyen reakciót produkál, hogy játszani tudjak a hatásokkal. Másrészt döbbenetes, amit a darab kapcsán a saját bőrömön is megéreztem: az ember egy idő után azt tartja természetesnek, amiben aktuálisan benne él, minden rosszhoz hozzászokik, és talán már eszébe sem jut, hogy másképp is lehetne. Azt hiszem, ez a leghátborzongatóbb.