Az Elveszett Part fosztogatói

Honfitársaink tízezrei indulnak a napokban Horvátországba, igen sokan közülük Krk szigetére. Íme egy kissé szubjektív írás a környék falvairól, népéről, ételeiről, söreiről - talán segít a szerencsés, irigyelt nyaralóknak abban, hogy jobban eligazodjanak. Mit tegyünk, ha mobiltelefont találunk három méter mélyen? Mi a teendő, ha épp egy polip őrzi? Hogyan reagáljunk, ha egy gombócnyi, jéghideg banánfagylalt landol napbarnította hátunkon? Mit mondjunk, ha indokolatlanul savanyú a tintahal mellé kapott tartármártás? Csupa praktikus, okos tanács.

Krk. A legnagyobb település a szigeten. Már a római szabadcsapatok is jártak ide üdülni meg fegyelmezni a rakoncátlan népet, akkoriban Splendidissima Civitas Kuryctarum volt a neve, legalábbis büszke lakói így hívták (mellesleg utóbbi szóból ered a magyar fülnek kissé ropogós, magánhangzóktól megfosztott Krk név). Van katedrálisa és nagy kikötője (a római korban itt kötöttek ki a gályák, véres, izzadt katonákkal), tengerparti sétánya pavilonsorral. A statisztikák szerint évente 70 ezer turista látogatja (olasz, osztrák, német túlsúly), de nem kell félni, ezek pont úgy téblábolnak a szűk sikátorokban, pont úgy tévednek el a labirintusban, pont úgy fotózzák magukat a várfalról és pont olyan maszatosan eszik a forró csokoládéval leöntött kicsiny, kerek fánkokat, mint a magyarok. Krk jelentős esti és éjszakai élettel bír, minden este van buli a kikötőben. Kifogtunk már őszinte horvát rockzenekart, kissé unott countryegyüttest és slágereket nyomató, víg triót is.

Vrbnik. A névadók nem bántak vele túl bőkezűen, legalábbis ami a magánhangzókat illeti, tapasztalható némi hiány úgy a szó elején. A falu a minimális St. Marco öböl mellett, ötven méter magasan, egy sziklán terpeszkedik. Lehet bújócskázni a kanyargós, áttekinthetetlen sikátorok között, kicsiny utcái, az alacsony ajtók, a macskakő... mind középkori hangulatot árasztanak. Az ókorban már a görögök és a rómaiak is nagyon szerették, aztán Velencéhez tartozott, majd az 1500-as években pedig ötszázan éltek falai közt. Most sokkal kevesebben: legalábbis a tikkasztó, délutáni kánikulában alig néhány, pajkos tekintetű gyerek és szomjas macska bukkant csak fel a régi házak közt. Vrbnik strandja egészen kiváló, bár túl sok a magyar, így aki nem szereti honfitársit (külföldön sem), az jobban teszi, ha inkább Togóba megy. Búvárkodni azért lehet, cikkíró például talált egy picit megfáradt mobiltelefont és egy szikla repedésében megbúvó, bizalmatlan, mi több, ellenséges tekintetű polipot.

Malinska. A harmadik nagyobb település, a híd után jobbra, évente 2200 napos órával - azaz mindenféle szoláriumot lazán lepipál. Az 1400-as években építettek itt egy malmot, innen ered a falu neve is. Szemben Isztria. Kagylótól, tengerisünháztól, csigától megfosztott, de ennek ellenére igen korrekt partrésszel bír, hol kavicsos, hol betonozott, lépcsős. A kocabúvárokban felmerülhet némi hiányérzet, de lehet helyette ejtőernyőzni, motorcsónak mögé kötött, hatalmas, felfújt banánon siklani és árnyékos parti bárokban sört szopogatni.

Forrás: ==

Erősen javallott az Ozujsko, a Karlovac, a Zlatorg - talán a Pan típusú serital felejthető. A falu központja egy kicsiny öböl, pár tucat kikötött vitorlással, néhány jachttal. Esténként itt is van produkció, néha trombitálnak, gyakran táncolnak, vagy épp igen komoly tekintetű horvát tinédzserek játszanak furulyán és hegedűn Beatlest, Stevie Wondert és Abbát - ebben a sorrendben. Persze itt is lehet pizzát majszolni a kiülős, hangulatos éttermekben (30 kunától felfelé. 1 kuna = 35 hazai forint), de kérhetünk impozáns fagylaltkelyhet vagy épp panírozott tintahalkarikákat is tartárral, sült krumplival. Együnk komótosan, nézelődjünk bambán, nagy bajunk nem lehet. A városi stressz itt ismeretlen.

Forrás: ==

Njivice. 1474-ben említik először írott források a falut, de erről a fagylaltgombócokkal dobálózó horvát Bagamérik nem biztos, hogy tudnak. Eleinte kicsi, jelentéktelen halászfalu volt, majd az 1930-as években két nagyobb szálló nyílt meg, innen kezdődik az aranykor. Szép partja és tenger melletti korzója van, naplementekor különösen szép, így készíthetünk rögvest fél tucatnyi romantikus, enyhén giccses fotót a nagyinak, anyunak. Fő attrakció az esti órákban az egyik fagylaltozónál bohóckodó két fiatalember: ők órákon át szórakoztatják a sétálgató népet és önmagukat. Szabályos időközönként kiállnak egymástól öt-hat méterre és fagyigombócokat hajigálnak egymás kitátott szájába. Ha mégis az ingen landol a sztracsatella, akkor aztán elégedetten nevetgél a német, kedélyesen kuncog a magyar és bőszen hahotázik a talján turista.

Baska. 1908-ban itt volt az első hivatalos strand Krk szigetén, egyben ez az elszánt turisták végső menedéke. A sziget legdélibb támaszpontja, ahol a dacos, konok napimádók szakadó esőben és borzongató szélben is kint hagyják a törülközőket a parton. Eleinte értetlenül szemléltük, de a napsütés érkeztével nem csak az ég, hanem ennek oka is kiderült: percek alatt tele lett a strand, alig maradt pár négyzetcentiméter szabadon - ekkor aztán jól jött az a pár nedves, előre leterített törülközővel elfoglalt placc. Baska arról ismert még, hogy az egész szigeten talán csak itt van homokos tengerpart, na persze nem kell rögvest a riói Copacabanára gondolni, alig száz méter az egész. A fürdőzők melletti, szigorú, komor sziklákkal határolt partrész könnyen búvárkodásra csábíthatja a mohó turistákat, de nem igazán ajánlott a merülés. A hullámok könnyen odacsaphatják az amatőr Cousteau-kat a tengeri sünökkel jól ellátott sziklákhoz, de ennél a víz alatti valóság is szomorúbb: pár konzervdoboz sodródik itt, és a homokos, zavaros vízben alig látható, növényekkel sűrűn benőtt kövek sem dobnak az összképen. Aki a szelet szereti, szörfözhet, aki romok közt fotózna, az is talál római-kori maradványokat.