Dj Dork, a hangfestő - hallgasd meg két mixét!

A magyar underground fáradhatatlan művészpárosának férfitagjával nemrég az Erzsébet híd fényfestése kapcsán közöltünk interjút. A Dorkandkozma párosból ezúttal Berkes Dórával diskuráltunk zenéről, festészetről. Technoladynk beszélt a berlini Tresor sorsáról, Frankhegy jövőjéről, és megtudhattuk, hogy egy kényszerű egészségügyi szünetnek köszönheti a dj-karrierjét. Miután megtudtál róla mindent, hallgasd meg két mixét!

Miért pont a techno?
- Ami leginkább megfogott ebben a irányzatban, az az eredete. A kezdeti törekvések, amiket például anno az Underground Resistance-es arcok csináltak. Akkoriban a diszkó sztárkultuszában a dj valahogyan a közönség felett állt. Képletesen és gyakorlatilag is: a dj pult magasan a táncolók fölött volt általában, az összes ilyen külsőséggel együtt. A dj magasabb rendűnek számított, ő irányította a közönséget, mintha uralkodott volna felettük. Aztán amikor megjelent a techno, meg az underground partyk, a hívei behúzódtak szó szerint a föld alá, különböző pincékbe, ahol omladozó vakolatú falak közé állították a hangfalakat. Hatalmas kontraszt volt a csillogó-villogó diszkókorszak után. A dj-k pedig a fejükre húztak egy símaszkot, mint a betörők, és abban játszottak, hogy véletlenül se ismerjék fel őket. Itt már nem az volt a lényeg, hogy ki a dj, persze fontos ember volt, hiszen ő csinálta a zenét, de egyenrangúnak tekintette magát a közönséggel. És innentől kezdve indult meg párbeszéd a dj és a közönség között, ami a mai napig a technopartyk legjellemzőbb tulajdonsága és a többi zenei stílustól egyértelmű megkülönböztethetősége. A dj folyamatosan figyeli és érzi a táncolók reakcióit és hangulatának változását. A Tresorban is rendszeresen fellépő, Underground Resistance-es Scan 7 még a mai napig is így játszik, símaszkkal a fején, hogy demonstrálja ellenérzéseit a dj-k és fellépők bálványozásával, a sztárkultusszal.

Hogyan függ össze a képzőművészet és a zene - konkrétan nálad a techno és a festés, illetve a raypainting?
- Nagyon is összefonódik a kettő. Amikor festek egy képet, azt is úgy élem meg, mintha egy szettet építenék fel. Egy dj-szettben a különböző hangok párhuzamba állíthatók a színekkel és formákkal a festészetben. Szettjeimen belül a mély basszus az, ami mindig jelen van, ez fejezi ki a mélységet, az állandóságot. A ghettotech-hel iróniát, a chicagóval erőt, fájdalmat és az "élet nehézségét, de nagyszerűségét", ezt a kontroverz érzelmi játékot gondolom megjeleníteni. Az elektrót erotikusnak, sokszor szomorúnak találom. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezek az állítások nehezen vonatkoztathatók egyetlen stílusra, mert valójában a szett egésze tükrözi ezeket az érzelmi/hangulati állapotokat. A festészetben - hasonlóan, mint a zenében - a színek és a formák jelenítik meg ezeket a hangulatokat (például fekete, sötét, koszos színek - detroit; piros szín, vagy kör alakú, erőteljes, karakteres forma - chicago). Egyelőre ezek csak próbálkozások a részemről, később tervezem megpróbálni leírni a stílusokon belüli érzelmi hatásmechanizmusok, a technoszettek és a festészet közötti összefüggést, de ez komolyabb munka, elmélyülést igényel.

Inkább dj-nek tekinted magad vagy festőnek?
- Mivel édesapám is festő, ezért a festés nálam sosem volt kérdéses, és eleinte inkább ez dominált. De ma már nem tudnám szétválasztani a kettőt az életemben, és nem tudnám megmondani, melyik fontosabb: mindkettő egyszerre. Fontos az is, hogy míg egy kiállításra csak egy meghatározott réteg megy el, az úgynevezett intellektuális réteg, illetve a művészek, addig egy partynak pont az a lényege, hogy a lehető legtöbbféle embert vonzza. Társadalmi rétegtől, kortól, bőrszíntől függetlenül, aki fogékony rá, az a zene által átszellemülhet, és ez az átszellemülés a lényeg.