Szalóki Ági gyerekeknek énekel

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

A hazai zenei palettán évek óta otthonosan mozgó fiatal énekesnőtől, Szalóki Ágitól nem áll távol a népdalok világa és az improvizatív kortárs muzsika sem. 17 évesen kezdett színpadon énekelni Korom Attila zenekarában, később az Ökrös Együttes énekeseként dolgozhatott, s számos sikeres koncerten, turnén bizonyított az Egyesült Államoktól Olaszországon át Kínáig. Ma már önálló zenekarral lép színpadra, de közreműködött már olyan előadók lemezein is, mint például a Besh o droM, a Balázs Elemér Group, az Ökrös Együttes és a Makám, sőt: készített már gyerekeknek szóló lemezt is.

Forrás: [origo]

Miért készít egy ilyen fiatal lány gyerek-albumot? "Szerettem volna én is megfogalmazni és újraélni, újraértelmezni azokat az emlékeket, élményeket, amiket gyerekkoromban szereztem, és ezeket átadni másoknak" - mondta Ági egy alkalommal. Az énekesnő egész gyerekkora a zene jegyében telt el, ezért érthető, ha előadásai során is előbújuk belőle a csintalan kislány, aki játékos-huncut népdalokat énekel, és Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes vagy Kányádi Sándor verseivel örvendezteti meg a nagyérdeműt. A nagyérdeműt, akik között szép számmal találunk gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

A Cipity Lőrinc az énekesnő második gyereklemeze a Téli-nyári laboda után, 2006 novemberében jelent meg. 2007-ben ez az album nyerte a legjobb gyereklemeznek járó Fonogram-díjat.

Kétnyelvű dal Mici lánykéréséről