Játszóházzá alakul a Sziget

Vágólapra másolva!
FESZTIVÁL
Vágólapra másolva!

Május 31-től egészen július 6-ig tart a nyár legnagyobb ingyenes családi rendezvénysorozata, a T-Com Gyereksziget. A Hajógyári-sziget hétvégenként óriási szabadtéri játszóházzá alakul, ahol a különböző korosztályhoz tartozó gyerekek a szórakoztató programok között választhatnak. Külön jól jár, aki biciklivel érkezik, ugyanis díjmentesen vehetik igénybe a rendezvény területén megtalálható kerékpártárolókat, továbbá ingyenesek lesznek az érték-, illetve a csomagmegőrzők is.

Forrás: [origo]
Hangulatkép tavalyról - kézműves foglalkozás

A rendezvény azokra a gyerekekre is gondol, akik nem Budapesten élnek, és anyagi és szociális helyzetük következtében nem tudnának eljutni a programokra. Ezért a Nonprofit Információs és Oktatási Központ (NIOK) és a T-Com pályázatot írt ki nonprofit szervezetek és intézmények számára. A pályázat eredményeként 12 vidéki szervezet számára nyílt lehetőség arra, hogy a T-Com által biztosított 35 fős busszal egy-egy hétvégi napon a rászoruló gyerekeket a Hajógyári-szigetre utaztassák.

Forrás: [origo]
Origami