Gyár-Sztár: alternatív utánpótlás kerestetik

Vágólapra másolva!
FESZTIVÁL
Vágólapra másolva!

Tius Norma, Dyas, Nils, sinus pop, Presszó Tangó Libidó - ne aggódj, ha ezek az együttesnevek ismeretlenül csengenek neked. Nekünk is azok, egyelőre. Az Első Pesti Gyár-Sztár Tehetségkutató Verseny és Fesztivál révén viszont lehet, hogy pont ők lesznek azok, akik friss erővel robbannak be a magyar alternatív zenei életbe. A Gyár-Sztár tehetségkutatónak ugyanis éppen az a célja, hogy olyan underground műfajokban alkotó, élőzenei számokat játszó zenekaroknak nyújtson szereplési lehetőséget, akik más fórumon nem igazán tudják felhívni magukra a figyelmet. Az alternatív zenei tehetségkutatón összesen 60 induló közül választották ki azt a 10 zenekart, amelyek szombaton a Soroksári úti Bakelit összművészeti centrumban húsz-húsz percben megmutathatják, mire képesek. A győztest egy szakmai zsűri választja ki, az első helyezett a színházi és zenekari próbateremként is működő Bakelittől 30 óra stúdióidőt, 50 órás próbaidőt és persze koncertlehetőséget kap. A győztes csapat - a remélhetőleg a nagyszámú közönséggel együtt - a verseny után Ef Zámbó Happy Dead Band koncerttel és Dj Onoff diszkójával vezetheti le a feszültséget. A belépés díjtalan, a szervezők az előzetes regisztrációért cserébe még egy korsó sörre is meghívnak.

Forrás: [origo]
A Presszó Tangó Libidó már kapott lehetőséget a bemutatkozásra az A38 teraszán