Rockervonat Pécsre

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Idén is megrendezik a pécsi Malomvölgyi Arborétumban a Rockmaratont, július 6-tól (illetve van egy nulladik nap is) egészen július 11-ig, utóbbi egy szombati nap. A két színpadon folyó rendezvény első napján két harminc éve aktív, és hazánkban már többször fellépő (itt és itt) punklegenda a húzónév: UK Subs és GBH. De gitározni magyarok is tudnak, így például július 7-én, a keddi napon koncertezik a Yellow Spots nevű zombi/rockabilly kabarézenekar, illetve a Kovbojok nevű háromakkordos viccpunk-együttes, melyet itt a kilencvenes években népszerű trágár vicclapokhoz hasonlítottak, mint amilyen a Morbid vagy a Móricka. Rajtuk kívül fellép még a Rózsaszín Pitbull, a Guilty Parties nevű Rage Against The Machine-újrajátszóegyüttes, a Subscribe, a Tirpunk, a Prosectura, a Road és a Pokolgép, valamint a nap külföldi vendégeként a vikingmetált immár húsz éve hol dallamosan, hol hörögve képviselő svéd Amon Amarth. De még további zenekarok is lesznek a hét hátralevő részében, lehet felpattanni a rockergőzösre, sajnáljuk, de a vészfék elromlott.