Utoljára csinálnak viccet a halálból

Vágólapra másolva!
SZÍNHÁZ
Vágólapra másolva!

Utolsó alkalommal játssza a KOMA Társulat augusztus 7-én és 8-án a Jean-Paul Sartre Temetetlen holtak című drámája alapján színpadra vitt Eltemetendők, avagy ásni és ásni hagyni című előadást Zsámbékon. A darab a második világháború utolsó pillanataiban játszódik, francia kollaboránsok vallatják partizán honfitársaikat. A zárkában sínylődő lázadók rettegnek, hogy a nyomás alatt bevallanak mindent, ezért a leggyengébb akaratút ők maguk ölik meg, hogy ne tudjon beszélni. Sartre eredeti drámájához képest nem is az a legnagyobb változtatás a Vékás Csaba által átírt KOMA-előadásban, hogy hiányzik az egyik szereplő (Jean), hanem az, hogy furcsa, szívfacsaró halálbörleszkké alakul kezük között a komor hangulatú mű. A karakterek, mintha csak a Monty Pythonból léptek volna elő, nyugodt őrültek: a nő (Mester Szilvia) aggályosan követi az inkvizíciós kézikönyv utasításait, a férfi (Polgár Péter) a növényét ápolja a kínzás szüneteiben, a partizán lány szerelmes (Guary Alexandra), és olykor együtt fakadnak dalra a zenés-táncos revübetétekben. Jó tanács: előadás előtt mindenki gondolkozzon rajta, mi a kedvenc édessége.

Fotó: Várkonyi Marcell
Fotó: Várkonyi Marcell