Szentendrén szőlőt lehet préselni a gyerekekkel

Vágólapra másolva!
GYERMEKPROGRAM
Vágólapra másolva!

Ki kell használni, ami a nyári időből még megmaradt, erre pedig jó alkalom a szentendrei skanzen Szüreti Sokadalom elnevezésű hétvégi rendezvénye, ahol a gyerekek megnézhetik, hogy készül a must, mi az a lopó, és kipróbálhatnak egy csomó szabadtéri játékot is. A felnőttek is fognak találni maguknak elfoglaltságot, ugyanis a szikvízhez húsz pincészet hozza a fehérbort. Szombaton négy órakor lép fel a Kaláka együttes, előtte vállalkozó kedvű látogatókkal közösen meszelik a házakat, a koncert után pedig kezdődik a látványos szüreti felvonulás. Mindkét napon egy órakor kezdődnek a bábszínházi előadások, érdemes arra kiérni: szombaton a Brass Cirkusz, vasárnap a pécsi Márkus Színház előadása látható.