Mi az ördögöt lehet csinálni Valentin napon?

Vágólapra másolva!
MINDEN MÁS
Vágólapra másolva!

A Valentin nap a legkülönösebb ünnepünk, már ha azon nem vitatkozunk, hogy a mienk-e vagy sem. Mindenki mélyen megveti a rárakódott rózsaszín cukorhabbal együtt, de azért a legtöbb férfi visz haza a biztonság kedvéért valami szivecskéset vagy pirosat, közben lányok, asszonyok lesik kíváncsian, mit talál ki a férfi. Lehetetlenség jól kezelni ezt a rózsaszín őrületet. Elmenni és megnézni a Valentin nap című legújabb romantikus filmet elég gejl dolog, de utálkozni sem túl fain, ugye. Mit lehet tehát csinálni ezen a napon? Sok mindent, pont annyit, mint más vasárnap délutánokon, de azért néhány ötlettel azoknak is szolgálunk, akik valamiért mégis csak ezt a napot akarják felhasználni arra, hogy ünnepi emelkedettséget vigyenek párkapcsolatukba.

+ + +

Minyonszerelem

Nemrégiben megnyílt a Sugar shop belvárosi üzlete (a Nagymező és a Paulay Ede utca sarkánál, az Opera és az Oktogon között), ha tudjuk, csaljuk ide nőnket, ha nem, cipeljünk haza neki valamennyit a torta- vagy minyoncsodákból, így is, úgy is egy álom. Édesszájú nőknek - maga a mennyország. (Ha séta is belefér, nézzétek meg a felújított Párisi Nagyáruházat.)

Forrás: [origo]

+ + +

Sárga bögre, görbe bögre

Mondanunk sem kell, a legjobb ajándék, amit saját magad készítesz el. A rántotta is jó, de most gondoljunk nagyot. Legyen egy bögre. A MadeByYou olyan bolt, ahol bögréket lehet vásárolni, de olyat, amit te készítettél. Adnak hozzá alapot, festéket, kellékeket, és ki is égetik. Neked csak az ötleteidet kell beleraknod. A MadeByYou február 13-án, szombaton tartja a szülinapi buliját, amikor ingyen ki is lehet próbálni a festést mozaikokon.

+ + +

Szex, csak függőlegesben

A fentebb megidézett örök igazságot a táncról mindenki ismeri, ennek fényében hagyd a bonbont meg a virágot, inkább vidd el táncolni az asszonyt. Kinéztünk egy helyet: egy nap alatt megtanulhatjátok a tangó fortélyait Budai László hétvégi intenzív tanfolyamán. Ha előre fizetsz, olcsóbb is. Ha most hétvégén pont nem érsz rá, próbáld meg emezt.

+ + +

A romantikus hótaposó

Nem fog megártani egy kis kirándulás, csak jól fel kell öltözni hozzá, mert dőlni fog a hó hétvégén. Annál jobb, a hó igazi romantika-faktor. Autóba be, az Eger melletti Noszvajon Valentin-napi programokkal és vacsorákkal várják a vállalkozó kedvű párokat (meg mindenkit). Lesz éjszakai fáklyás kirándulás, mézeskalácsszív-díszítés, táncház, bál, túra és egy napra érvényes házasságkötés a kastély dísztermében. Itt még több túra közül válogathatsz. De simán a Normafára is ki lehet sétálni rétest enni meg hógolyókkal labdázni.

+ + +

Csupa csoki

Mivel a csokoládé jótékony hatását és változatos felhasználási módjait mindannyian ismerjük, rátérünk arra, hol lehet közösen olvadt csokival kísérletezni. A Chef Parade Főzőiskolában kb. havi rendszerességgel rendeznek csokis estéket (sajnos február 14-én pont nem lesz) Chocolate factory címmel, amire már most időszerű jelentkezni. A Csokoládé Múzeum pedig Valentin-napi kóstolást rendez. Akinek egyik sem tetszik, az próbálkozzon saját csokifondü-készlettel, nem drága, viszont lehet vele bohóckodni. (Egyedülállóknak tipp: ugyanez a főzőiskola társkereséssel összekötött nagy főzéseket is rendez, csak úgy mondjuk.)

+ + +

Ha szívesen maradnál otthon

Szükséges előkészületek: 1. szív alakú szaggatós forma beszerzése 2. szendvicsek és süti készítése 3. azok szív alakúra szaggatása 4. séta a videotékába, DVD-kölcsönzőbe 5. takarók felhalmozása a kanapén 6. a kóla behűtése. Hétvégén megint sok hó fog esni, ilyenkor a legjobb a benti melegből nézni a hóesést. Lehetőleg megfelelő elemózsiával, filmmel és pokrócokkal felszerelkezve. Valentin-napra mi csakis A makulátlan elme örök ragyogásá-t ajánljuk, ami mindent elmond a szerelemről, de ide is lehet kattintani ötletért.

+ + +

Csavarodj be!

A Twister nevű társasjátékot mindenki ismeri, nem? Ha máshonnan nem, hát sorozatból, reklámból, filmből stb. Naná, hogy nem csak gyerekeknek lehet ez hasznos mulatság. Van egy jó hírünk: Magyarországon is lehet kapni. Vegyél egyet, próbáljátok ki. Társasjáték témában még ez a legszexibb.

+ + +

Jég hátán is

Február 14-én sárga farsangi korcsolyázást rendeznek a Fővárosi Műjégpálya mellett berendezett ideiglenes pályán. Mindenki, aki sárga jelmezben érkezik, ajándékot kap. Mivel most megint nem ajánlott a korizás a Balatonon, oda ne induljunk el.

+ + +

Bobbal jobb

Véleményünk szerint az egyik legkitűnőbb randiprogram a dodzsemezés, hiszen akár közös, akár külön kocsiban ülünk, kiváló feszültségoldó és derültségfokozó kellék. Nos ennek téli - és eggyel kevésbé agresszív - megfelelője lehet a bob. Visegrádon és Balatonfűzfőn is lehet télen bobozni, sapkát föl.

+ + +

Geekeknek

Azoknál a pároknál, ahol az egyik állandóan a számítógépét bámulja, már az is felüdülés lehet, ha ezen a napon együtt ülnek a gép előtt. Virtuális szerelem: Ó Rómeó, miért vagy te Rómeó és Udvarlás a századokon át.

+ + +

Cukiságnézőben

Összeszokott párok konkrét tervekkel, randizók pedig állatsimogatás céljából indulhatnak hétvégén a Petőfi Csarnokba, ahol február 13-án és 14-én rendezik meg a hagyományos Valentin-napi Kisállat- és Növényvásárt. Mindenféle kisállattal lehet találkozni pókoktól a törpenyulakig, és az állatvédő egyesületek is elhozzák a gazdira váró kutyákat, cicákat. Mindkét napon ingyenes állatorvosi tanácsadás működik a friss gazdik számára.

+ + +

Minden egy helyen

Dzsesszkoncert, vörös rózsa, jósda, házasságkötő terem, csokoládé, buli, úgy hangzanak, mint egy klasszikus Valentin-nap kellékei, ahogy azt mondjuk egy hollywoodi romantikus filmben elképzelik. Ha erre vágysz, fizess fejenként 1500 Ft-ot, és máris lehetőséged nyílik további pénzösszegeket elkölteni a Vam Design Centerben rendezett Valentin-napi vásáron, ahol minden kapható, amit ilyenkor ajándékozni szoktak. Napközben koncertek, este buli, február 12-14. között mindennap.