"Hogy látva lássanak"

Mit tart fontosnak kiemelni televíziós múltjából a jelenlegi kormányszóvivő? Milyen behatások érték az első médiamacát? Írhat egyáltalán jó könyvet Árpa Attila az ő múltjával? Milyen is egy kelet-európai playboy? Végigrágtuk magunkat a magyar sztárirodalom jelentősebb részén, és levontuk a következtetéseket. Ezt Ön is megteheti, hiszen a könyveket ki is sorsoljuk olvasóink között.

Emberi nagyság kicsiben:
"Édesanyád elküldte egyszer a telefonszámát, hogy hívd fel, ha gondolod. Oda akartam adni neked, de nem fogadtad el. Most megkérdezted, megvan-e még. Felhívtuk és megbeszéltük a találkozót. Útközben eszedbe jutott, hogy vinned kellene valami ajándékot. Örült a lelkem, hogy gondoltál erre, magamban megdicsértelek érte... Látszott, nagyon vártak már bennünket. Az asztalon friss vajas kenyér, paradicsom, paprika, gyümölcsök. Kávéval, üdítővel kínáltak, jó szívvel látott vendégként fogadtak minket. Kérdezgettek a versenyről, hogyan bírtad, mondták, az egész faluban mindenki neki szorított."

Az egydimenzió határai:
Nincs egyetlen dimenzió, ez a könyv nem is sztárkönyv, sőt, ha lehet mondani inkább anti-sztárkönyv, ami olyan hatásosan töröl le minden pózt és mázt a frissen hírességgé lettről, hogy ha azt cseppet is érdekelné a tudatos imázsépítés, hát kikaparná fogadott anyja szemét. (Nyilván nem érdekli, ennek pedig örülnünk kell.) Persze nem csak ezzel lóg ki összeállításunkból a kötet, hanem azzal is, hogy nem maga a főhős írta, sokkal inkább neki írták, afféle albumként, ha már fényképek nem maradtak hátra az otthonban eltöltött évekből.

Aki írta, benne van a könyvben. Akiről írta, csak annyira, amennyire magát Anyácskának látni engedte, a jelek szerint mindig csak egy bizonyos határig. Persze erre számíthatunk is, ha megkérdeznék, ugyan milyen egy intézetbe kényszerült, nyolc-tízszer otthont váltott, csöppet is érzékeny és tehetséges cigánylány, akinek élete legfontosabb szakaszában szigorú és az emberség eszményét mindenek felettinek tartó nevelőanya volt a segítője, magunk is valami hasonlóra tippelnénk. Arra, hogy az eredmény egy visszafojtott energiákkal és indulattal teli, szeretetre kiéhezett, egységnyi kiszámíthatatlanságot és vadságot örökre magába záró ember, lehet még belőle bármi, ilyen idős korban (26-27) ennyire új viszonyítási rendszerbe katapultálása után ezt természetesen még nem tudhatjuk.

Az írónő legerősebb üzenete (talán nem is tudatos, bár még azt is elnéznénk neki): Oláh Ibolya története nem egyedi. Sem kezdete, sem folytatása szerint (bár tény, hogy állami gondozottként kevesebben jutnak el oda, ahova érdemeik szerint tartozhatnának). Ilyetén a kötet elbeszélései is a mindennapok történetei, az intézeti gitározásoké, a takarításé, a lakásvásárlás elmaradt izgalmáé, de legfőképpen az örök dilemmáé, hogy lehet-e bízni egyáltalán valakiben is ebben a hibbant világban.

Pál Attila