Öt pályázó maradt a 2012-es olimpiára

Vágólapra másolva!
Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének kedden bejelentett hivatalos sorrendje szerint Párizs, New York, Moszkva, London és Madrid maradt versenyben a 2012-es nyári ötkarikás játékokra pályázók közül.
Vágólapra másolva!

"A 2012-es játékokért folyó versengésben a sport alulmaradt az üzleties gondolkodásmóddal szemben, és ennek esett áldozatául Havanna" - ezt Jose Ramon Fernandez, a Kubai Olimpiai Bizottság elnöke jelentette ki.

"Ez a határozat az infrastruktúráról, a nagy hotelekről, a televíziókról és a reklámról szólt. Szerintünk a sportot kellett volna szem előtt tartani" - tette hozzá Fernandez. "Havanna folytatni fogja a sport szellemiségének ápolását, és ennek megfelelve próbál olimpiai rendező lenni."

Havanna a 2008-as ötkarikás játékokért is harcba szállt, de akkor is már az első rostán fennakadt. Így továbbra is csak Mexikóváros az egyetlen latin-amerikai város, amely olimpiának adhatott otthont, még 1968-ban.