Smigun második aranyát nyerte sífutásban

Vágólapra másolva!
Az észt Kristina Smigun nyerte a torinói téli olimpián a női sífutók 10 km-es klasszikus stílusú számát, Gyenesei Leila a 72 fős mezőny 69. helyén végzett.
Vágólapra másolva!

A németek vezetnek a síugrást követően az északi összetett csapatversenyében a torinói téli olimpián.

Az egyéniben aranyérmet nyert Georg Hettichet is soraiban tudó németek előnye ugyanakkor nem megnyugtató, hiszen mindössze 10 másodperccel kezdhetik meg hamarabb a 4x5 km-es sífutást, mint a nagy rivális osztrákok.

Meglepetésre az oroszok állnak a harmadik helyen, míg a címvédő finnek csak negyedikek. Ugyanakkor utóbbiak 35 másodperces hátránya nem ledolgozhatatlan, főleg figyelembe véve, hogy befutó emberük a Világkupában toronymagasan, 659 ponttal (!) vezető Hannu Manninen.

A versenyt eredetileg már szerdán megrendezték volna, de a viharos szél miatt a síugrásnak csak az első sorozatát tudták lebonyolítani, így a viadal csütörtök reggel folytatódhatott, majd a 15 órakor rajtoló sífutással zárul.

Eredmények:
északi összetett, csapatverseny, állás a síugrás után:
1. Németország (Jens Gaiser, Björn Kircheisen, Ronny Ackermann, Georg Hettich) 913,5 pont
2. Ausztria (Michael Gruber, Mario Stecher, Felix Gottwald, Christoph Bieler) 903,2 - 10 mp hátrány
3. Oroszország (Dmitrij Matvejev, Ivan Feszenko, Anton Kamenev, Szergej Maszlenyikov) 890,1 - 23 mp h.