Brazília megint lemarad a fociaranyról

Vágólapra másolva!
Az atlantai olimpia visszavágóját rendezik majd a pekingi ötkarikás játékok döntőjében a férfiak futballtornáján: akárcsak 12 éve, most is Nigéria és Argentína került be a fináléba. Az eredmény alapján mind a két meccs sima volt, ám a dél-amerikai rangadón az argentinok csak hatalmas küzdelemben (igaz, megérdemelten) verték a brazilokat, akik számára az olimpiai győzelem továbbra is álom marad.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi nigériai együttest ahazájában csak Dream Team IV-nek nevezik (az 1996-os, aranyérmes gárda volt a Dream Team, azóta pedig ez a negyedik olimpiai válogatott), és a hírek szerint a csapat mestere, Samson Siasia az elődöntőbe kerülés ellenére sem volt elégedett a játékosokkal, mondván, a focistáknak nem megfelelő a hozzáállásuk.

A belgák ellen ebből viszont semmi sem látszott, az afrikai együttes nagy elánnal kezdte az összecsapást, és Peter Odemwingie révén már az első percben veszélyeztetett. A belgák, akik heroikus küzdelemben győzték le Olaszországot a negyeddöntőben, rendkívül tartalékosak voltak: a klubja által hazarendelt Vincent Kompany és Marouane Fellaini már az előző meccsen sem játszott, és most hiányzott a védelemből az olaszok ellen kiállított Thomas Vermaelen is - igaz, az akkor megsérült kapus, Logan Bailly vállalni tudta a játékot.

Volt dolga rendesen, mert a vezére nélkül felálló belga védelem meglehetősen gyengén muzsikált, a 17. percben egy szöglet után Olubayo Adefemi a tizenhatoson kívülről bombázott a kapuba. Az európai csapatnak az első félidőben nem akadt válasza, de a második játékrész elején volt sansza az egyenlítésre: előbb Kevin Mirallas próbálkozott, majd Jan Vertonghen kapáslövését kellett védenie az afrikai hálóőrnek, Ambruse Vanzekinnek.

A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, Victor Anichebe előbb kihagyhatatlan helyzetbe hozta Chinedu Ogbukét, aki aztán a 72. minutumban egy távoli bombagóllal végleg eldöntötte a továbbjutás sorsát. A hajrában még mind a két együttes betalált egyszer, de a belgáknak nem volt esélyük a győzelemre. A nigériai diadal azt jelenti, hogy 1996 és 2000 után van afrikai csapat az olimpia döntőjében - márpedig a fekete kontinens képviselőinek eddig százszázalékos a mérlege az ötkarikás játékok fináléjában.

Forrás: Getty Images

Elődöntő
Nigéria-Belgium 4-1 (1-0)
Augusztus 19., Shanghai, Shanghai stadion, 56 312 néző, vezette: Pozo (chilei).
Nigéria: Vanzekin - Okonkwo, Apam, Adeleye, Ogbuke (Isaac, 73.), Kaita, Obinna, Okoronkwo (Anichebe, 57.), Ajilore (Ekpo, 46.), Adefemi, Odemwingie. Szövetségi kapitány: Siasia.
Belgium: Bailly - De Roover, Pocognoli, De Mul (Ciman, 75.), Haroun, Mirallas (Mulemo, 75.), Vertonghen, Martens (Odidja-Ofoe, 63.), Simaeys, Vanden Borre, Dembele. Szövetségi kapitány: De Sart.
Gólszerző: Adefemi (17.), Ogbuke (59., 72.), Okonkwo (78.), ill. Ciman (88.).

www.infosport-focivilag.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!