Cseh László országos csúccsal sem döntős

Vágólapra másolva!
Cseh László magyar rekorddal a 15. időt érte el a 200 m gyors elődöntőjében indulók között, miáltal nem jutott be a keddi fináléba a melbourne-i úszóvébén.
Vágólapra másolva!

Férfi 100 m háton az amerikai Brendan Hansen, női 100 m pillangón pedig az ausztrál Lisbeth Lenton győzött a Melbourne-ben zajló vizes sportok világbajnokságán, az úszó viadalok második napján. A címvédő Hansen az olimpiai bajnok japán Kitadzsima Koszukéval vívott nagy csatát, s végül 16 századmásodperccel csapott riválisa előtt célba. A harmadik helyet a hazai Brenton Rickard szerezte meg.

Ebben a számban Bodor Richárd és Gyurta Dániel sem jutott tovább a vasárnapi előfutamokból. Előbbi a 26., míg utóbbi a 40. időt úszta.

A női pillangózók versenye is kiélezett küzdelemben dőlt el: Lenton kevéssel előzte meg honfitársát, Jessicah Schippert és a sokáig vezető amerikai Natalie Coughlint. A versenyszám egyetlen magyar érdekeltje, Szepesi Nikolett vasárnap csak a 33. eredményt érte el az előfutamokban, így már az elődöntőbe sem jutott tovább.

A világcsúcstartó dél-afrikai Roland Schoeman nyerte a férfiak 50 méteres pillangóúszó számát. Schoeman mögött az amerikai Ian Crocker lett a második, míg a dán Jakob Andkjaer a harmadik.

Eredmények, férfi 100 m hát:
1. Brendan Hansen (Egyesült Államok) 59.80 mp
2. Kitadzsima Koszuke (Japán) 59.96
3. Brenton Rickard (Ausztrália) 1:00.58

férfi 50 m pillangó:
1. Roland Schoeman (Dél-afrikai Köztársaság) 23.18 mp
2. Ian Crocker (Egyesült Államok) 23.47
3. Jakob Andkjaer (Dánia) 23.56

női 100 m pillangó:
1. Lisbeth Lenton (Ausztrália) 57.15 mp
2. Jessicah Schipper (Ausztrália) 57.24
3. Natalie Coughlin (Egyesült Államok) 57.34

női 200 m vegyes:
1. Katie Hoff (Egyesült Államok) 2:10.13 p
2. Kirsty Coventry (Zimbabwe) 2:10.76
3. Stephanie Rice (Ausztrália) 2:11.42