Vágólapra másolva!
Szinte példa nélkülien izgalmasnak ígérkezik a Heineken-kupa utolsó csoportköre a hétvégén, hiszen 24 indulóból még csak nyolc számára ért véget az idei szezon, igaz ezek között van a tavalyi döntős Leicester Tigers is. A 6. fordulóban még épp kétszer annyian reménykedhetnek a továbbjutásban, mint ahánynak ez ténylegesen megadatik majd.

És most lássuk a továbbjutási esélyeket. Természetesen a 16 pályázónak a matematika is segít a remény fenntartásában, és hogy tisztábban lássunk, nézzük meg a szubjektív oldalát is a képnek. Először azonban szögezzük le, hogy ha pontegyenlőség fordul elő, legfontosabb az egymás elleni eredmény, ahol is a vitt célok száma nagyobb súllyal esik latba, mint a szerzett pontoké. A legjobb másodikak sorrendjét, illetve a hazai pálya előnyét biztosító kiemelést a meccspontok után a vitt célok száma, majd a pontkülönbség biztosítja, ha még így is holtverseny lenne, az dönt, hogy melyik csapatban kaptak kevesebb sárga vagy piros lapot. A csoportgyőztesek közül a legjobb négy játszhatja otthonában a negyeddöntőt, a 4. kiemelt fogadja az 5. legjobbat, míg az első kiemelt a két továbbjutó második helyezett közül a gyengébbet.

Jelenleg a továbbjutó második helyhez minimum 17 pont kell, így az 5. forduló után 12 ponttal álló csapatok matematikai esélye még megvan a továbbjutásra. A lehetséges negyeddöntősök tehát az alábbiak.
P1: London Irish 19 pont, Perpignan 18
P2: Gloucester 19, Ospreys 17
P3: Cardiff Blues 16, Stade Français 13, Bristol 12
P4: Saracens 20, Glasgow 15, Biarritz 13
P5: Wasps 18, Munster 15, Clermont 14
P6: Toulouse 15, Leinster 12

A London Irishnak elképesztően könnyű dolga van: bonusz ponttal kell vernie a Treviso együttesét idegenben - az olasz klubrögbi olyan messze van még az angoltól, hogy ez nem lehet probléma, a Száműzöttek 24 ponttal fognak végezni. A Perpignannak csoportelsőségre gyakorlatilag nincs esélye, de a Katalánok nagy eséllyel szereznek szintén öt pontot Newportban, hacsak az idén leszereplő Sárkányok nem rázzák meg magukat a végére.

A Gloucesternek már a döntetlen is elég a továbbjutáshoz, ha nyernek az Ulster ellen, biztos csoportelsők. Ez garantáltnak látszik. Az Ospreys helyzete sem nehéz: a Bourgoin ellen papírforma a győzelem, és ezzel negyeddöntősök második legjobb másodikként.

A Cardiff Blues meglepetésre készül: ha nyer a Bristol ellen, csoportelső, de ha ki is kap, de vesztesbonusszal, a Bristol viszont nem visz négy célt, a másik meccsen pedig elbukik a Stade Français a Harlequins ellenében, akkor is. Sőt, ha megvan a vesztes pont, és a Stade Français "csak" nyer, még mindig a Kékek az elsők. Ebből a csoportból lehetetlen másodikként továbbmenni, így a párizsiak csak abban reménykedhetnek, hogy több ponttal végeznek mindkét vetélytársuknál, ugyanis holtverseny esetén mindenképpen vesztes pozícióban vannak. Ha bonusszal nyernek, elég, ha a Bristol megveri a Cardiffot, ha anélkül, a Bristolnak úgy kell megvernie a Bluest, hogy senki sem gyűjt extra pontokat. A bristoliak csak akkor mehetnek tovább, ha úgy nyernek a Cardiff ellen, hogy legalább négy célt visznek, és a Blues nem kap semmit, a franciák pedig nem szereznek célbonuszt a Harlequins ellen.

A Saracens egyetlen ponttal csoportelső. A Glasgownak viszont meg kell vernie a londoniakat, és még másik három csapat eredményétől függ így is a továbbjutó második helye. Ha viszont úgy nyernek, hogy legalább négy célt visznek, és a Sarries nulla ponttal végez, ők a csoportelsők (a mutatott forma alapján ez 99%-ban kizárt). A Biarritz nem lehet csoportelső, viszont három másik klub szereplésétől függ a továbbjutó második helye, ha hozza a kötelezőt, és öt pontot szerez a Viadana ellen. Van egy egészen elképesztő szcenárió is: ha netalán 13 célt vinnének (eddig öt meccsen ötöt sikerült!), és a Perpignan közben kikapna a Dragonstól, a Biarritz lehetne az utolsó a nyolc között.

A címvédő Waspsnak nyernie kell a Thomond Parkban, hogy megelőzze a Munstert, és első legyen a csoportban. Ha a vesztesbonuszt szereznék csak meg, akkor másodikként továbbmehetnek, feltéve, hogy a Clermont legfeljebb négy pontot gyűjt, és másik négy csapatból kettő kikap. De nem most kell matekozni, mert ha véletlenül holtversenybe kerülnének a londoniak bármelyik vetélytársukkal, ellenük dolgoznának a korábban vesztett pontjaik. A Munsternek csak egy esélye van: nyerni. És szerencséjére hazai pályán fogadja a Darazsakat. A Clermont akkor mehet tovább, ha öt pontot szerez a Scarlets ellen, a Munster elbukik a Wasps ellen, és három csoporton kívli vetélytársából kettő kikap. Kis esély a többre érdemes franciáknak, de nem véletlenül nevezik az ötös számút halálcsoportnak.

A Toulouse-nak vissza kell nyernie a nyerő formáját a bámulatosan nagyot fejlődő Edinburgh elleni meccsre, és nyerni, hogy tuti legyen a csoportelsőség, de ha a Leinster nem nyer a Leicester ellen, a Toulouse a legjobb ebből a négyesből, és a franciák még egy vesztesbonusszal is továbbmehetnek, ha a Leinster nem nyer legalább négy céllal Leicesterben. Ebből látszik, hogy az íreknek egyszerűen több pont kell, mint a Toulouse-nak, különben öt csapat eredményén múlna a továbbjutás, ami másodikként majdnem teljesen kizárt ebből a csoportból.

Valószínű végeredmény:
P1:
London Irish 24, Perpignan 23
P2: Gloucester 23, Ospreys 22
P3: Stade Français 18, Cardiff Blues 17, Bristol 16
P4: Saracens 24, Glasgow 16, Biarritz 13
P5: Munster 19, Clermont 19, Wasps 19
P6: Toulouse 20, Leinster 13

Ha így lesz, akkor a negyeddöntő párosítása a következő módon alakul (elöl a hazai csapat): Saracens - Ospreys, London Irish - Perpignan, Gloucester - Stade Français, Toulouse - Munster. Három angol és francia, egy ír és walesi résztvevő tehát, és négy brutálisan kemény, háromesélyes összecsapás, közte egy olyan, amiben egy háromszoros bajnok, egyszeres döntős mérkőzik meg egy másik bajnokkal, kétszeres döntőssel. Legyen így!