Vágólapra másolva!
A téli olimpia szervezői elemezték a Magyar Olimpiai Bizottsághoz érkezett terrorfenyegetést, és arra jutottak, hogy az nem valós, valaki össze-vissza küldözgetett üzeneteket.

Nem valós az a terrorfenyegetés, amelyet a MOB - és más országok olimpiai bizottsága - kapott a közelgő szocsi játékok előtt - mondta az MTI-nek Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója.

A sportvezető közölte, a MOB e-mail-címére érkezett fenyegető üzenetet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál és a szocsi szervezőbizottságnál is elemezték, és arra jutottak, hogy az nem valós. Ezt hivatalosan is közölték a MOB-bal.

Kiderült, hogy "az a személy, aki küldte, mindenféle üzeneteket küldözgetett az olimpiai család sok tagjának" - mondta a Szocsiba utazó magyar csapat vezetője.

Kevesebb mint két órával korábban Borkai Zsolt, a MOB elnöke még azt mondta, "komolyan kell venni" a szervezet címére érkezett terrorfenyegetést.