Kereső kifejezés törlése
Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovat
Sport

Haladás

2017. 03. 30.

Király hosszabbított a Haladással

Még két évig marad a kapuslegenda, és folytatja Bosnjak Predrag is.

2017. 03. 16.

Nem tudott lépést tartani a Haladással a Vasas

A bajnokságban remekül kezdő Vasas elvesztette a bepótolt meccsét.

2017. 03. 11.

A derbi eufóriája repíti tovább a Fradit

Geráék már a 11. másodpercben vezettek a Haladás ellen. Pontszámban beérték a Vasast.

2016. 12. 19.

Klasszis sztárcsatár igazolhat az NB I-be

Kevin Kuranyi érkezése nem csak pletyka.

2016. 11. 26.

Tovább mélyült a Debrecen válsága

Bár nagy fölényben játszott a Debrecen, mégis a házigazda Haladás nyert.

2016. 11. 26.

Elmozdult a kieső helyről a Diósgyőr

A Paks viszont továbbra sem találja tavalyi formáját.

2016. 11. 10.

Debrecenben játssza következő hazai meccsét a DVTK

A hazai meccseit szintén albérletben játszó Haladás utazhat a hajdúságba.

2016. 11. 05.

Pontot szerzett Sopronban az MTK

Három percen belül esett a mérkőzés két gólja.

2016. 10. 22.

Nagy pofont kapott a Haladás

Diallo három góljából kettőt adott meg a jubiláló Szabó játékvezető.

2016. 10. 15.

Nyolcan maradtak pályán a vereséget szenvedő Fradiban

Lelátóra küldött Thomas Doll, kihagyott 11-es, kapufák és piros lapok Sopronban.

2016. 09. 24.

A Gyirmóté a forduló meglepetése

Az újonc a Haladást tudta legyőzni a szombathelyiek ideiglenes otthonában.

2016. 08. 07.

Először nyert a Videoton és a Haladás

Tovább tart az MTK vesszőfutása az NB I-ben.

2016. 07. 23.

Veretlen maradt az újonc Mezőkövesd

A Haladás két forduló után nyeretlen.

2016. 07. 16.

Böde duplája és Király nagy hibája is kellett a sima Fradi-sikerhez

A válogatott csatár két gólt lőtt, a másodikat Királynak köszönhette.

2016. 03. 12.

A második helyre jött fel az MTK

2015. 12. 12.

Győzelemmel búcsúztatta stadionját a Haladás

2015. 12. 05.

Nem bírt az utolsóval a Haladás

2015. 11. 21.

A Haladás sem tudta megállítani a Paksot

2015. 10. 03.

Király Gáborék ráálltak a döntetlenekre

A Haladás ezúttal Diósgyőrben ikszelt.

2015. 07. 25.

Megint égett a Videoton

A bajnok még gólt sem lőtt az új idényben. Csak Juhász, a saját kapujába.

2024. 05. 29.

Újabb botrány a Manchester Unitednél: őrület, mitől várják a klub felemelkedését

Már az irodai munkatársak sincsenek biztonságban, miközben Erik ten Hag jövője még mindig kérdéses.

Kiderült, ott lehet-e Messi a párizsi olimpián

Több világbajnok focista is szerepel majd az argentin olimpiai csapatban.

2024. 05. 28.

Fegyvergyártó céggel kötött szponzori szerződést a BL-döntős sztárcsapat

A klub kikérte a politikusok és a szurkolók véleményét is az ügyben.

2024. 05. 28.

Bukhatja az El-indulást is a Manchester United?

Sir Jim Ratcliffe és az Ineos-csoport hétfőig kapott haladékot az UEFA-tól.

2024. 05. 29.

Az amerikai szövetséghez csatlakozik az európainak gondolt különleges fociválogatott

Grönland hamarosan akár Copa Américán is indulhat.

Kirúgta saját magát a kisvárdai focicsapattól Révész Attila

Az NB I-ből kiesett klub sportigazgatója és ügyvezetője már beadta a felmondását és keresi az utódját.

2024. 05. 28.

A visszavonulás helyett inkább Szoboszlaiékra koncentrál a németek világbajnok sztárjátékosa

A válogatottól egyszer már elköszönő müncheni középpályásban most újra ott lobog a tűz.

Kiderült, mikor kezdik meg szereplésüket Szoboszlai Dominikék a Nemzetek Ligájában

Németország, Hollandia és Bosznia-Hercegovina ellen is pályára lép majd a magyar válogatott.