Meg kellett műteni a kétszeres bajnok NBA-sztárt
Klubja egyelőre nem közölte, hogy mikor állhat újra edzésbe.
Klubja egyelőre nem közölte, hogy mikor állhat újra edzésbe.
Az arizonai csapat veterán irányítója, a 36 éves Chris Paul élete során először jutott el az NBA fináléjáig a Clippers elleni győzelmüket követően.
A Los Angeles Clippers játékosa, Patrick Beverly nem tudott uralkodni magán a csapata veresége miatt, és hihetetlenül alattomos módon vett elégtételt a Phoenix Suns játékosán.
A Los Angeles Clippers hazai pályán legyőzte a Phoenix Suns csapatát, és ezzel 2-1-re szépített.
Az NBA idei rájátszása hihetetlenül izgalmas csatákat hoz a pályán, és gyakran a szurkolók sem tudnak uralkodni magukon.
A keleti első Philadelphia 76ers kiharcolta a mindent eldöntő hetedik mérkőzést az Atlanta Hawks ellen a rájátszásban.
Paul George továbbra is remek formában játszik.
A Los Angeles-i rangadót a Clippers magabiztosan nyerte meg.
A Los Angeles-i csapatnak így megszakadt a hat meccs óta tartó győzelmi sorozata az NBA-ben.
A remek formában lévő kosárcsapat Donovan Mitchell vezérletével sorozatban kilencedszer győzött.
A Los Angeles Clippers nem bírta el legnagyobb sztárjai, Kawhi Leonard és Paul George hiányát Atlantában.
A Boston Celtics-Cleveland Cavaliers meccsen egy új rekord is született.
Nagy verést kapott a Los Angeles Clippers a bajnokságban.
A Clippers, a Brooklyn és a Milwaukee Bucks lehet a Los Angeles Lakers legkomolyabb kihívója. Indul az NBA szezonja.
Játékosként is bajnok lett a városi riválissal.
Nem bocsátották meg neki az újabb rájátszásbeli kudarcot.
A Los Angeles Clippers egy győzelemre van története legjobb eredményétől.
Kawhi Leonard blokkjához hasonlót még soha nem láttunk korábban.
Paul George 35, Kawhi Leonard 32 pontot szerzett.
A szlovén irányító kifordult bokával is összehozott egy tripla-duplát a Clippers ellen.