Ferencváros-OSC párharcot rendeznek férfi vízilabdázók bajnoki címéért
A Szolnok az Egerrel játszik a bronzért.
A Szolnok az Egerrel játszik a bronzért.
A bajnokcsapat hazai medencében szenvedett vereséget.
A fővárosban nyert az Eger és a Kaposvár is.
Az is kiderül, milyen választ kapott.
A Ferencváros kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé.
A CN Barcelona elleni sikerrel továbbjutott a magyar pólócsapat.
Az OSC tizenegy góllal verte a horvát ellenfelét.
Az OSC-Újbudához hét játékos érkezett a nyáron.
Egyik csapatunknak sem sikerült jól az olaszországi kirándulás.
A címvédő Szolnok papírforma győzelmet aratott, az OSC kikapott az Olympiakosztól.
A fővárosi csapat továbbra is számít a munkájára az utánpótlás szakmai vezetőjeként.
A Miskolcot győzték le hazai medencében. A fordulóban egyetlen vendég siker született.
A BL-résztvevő OSC a Pécset, az Eurokupában elődöntős Miskolc a Tatabányát győzte le.
A Debrecen nem bírt a Vasassal, OSC-siker Szentesen.
A Szolnok, a Ferencváros, az Eger és az OSC is továbbment.
Nagy hajrával győzött az OSC a Waspo Hannover ellen.
A hétgólos előny a magyar csapat továbbjutását ígéri a szerdai visszavágón.
A Kőér utcában született, ahol a Honvéd a BL-főtáblára készülő OSC-t fogadta.
A magyar bronzérmes hazai medencében játszhatja a visszavágót.
A magyar pólócsapat a playoff-körben csoportelsővel játszik.