Vágólapra másolva!
Szerdán este Valenciában 79-58-ra kikapott a MiZo-Pécsi VSK nőikosárlabda-csapata a spanyol Ros Casares együttesétől. A negyedik negyedben bekövetkezett összeomlás arra enged következtetni, hogy az utóbbi hetek szünet nélküli menetelése kimerítette az eddig veretlen baranyaiak erőtartalékait. Ettől függetlenül a magyar bajnok négy győzelemmel és egy vereséggel még mindig vezeti a B csoport tabelláját.

"Utólag azt kell mondanom, törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb elveszítjük veretlenségünket s hogy az első vereségbe éppen Valenciában szaladunk bele. Szakadatlan utazás az életünk, nincs időnk pihenni és edzeni, de hát az Euroliga már csak ilyen. Párizson keresztül bonyolítottuk le a valenciai utat, rengeteget kellett rostokolnunk a Charles de Gaulle-reptéren, két óra híján addig tartott az utazás, mint a szamarai kalandunk" - kezdte értékelését Rátgéber László, a pécsi kosaras hölgyek mestere.

- Ez igaz, de a spanyoloknál nem játszott az egyik kulcsember, az ausztrál Sandy Brondello, és a világ egyik legjobb kosarasa, Amaya Valdemoro is csak három percet töltött a parketten bokaficama miatt...
- Valóban, ám még így is bivalyerős csapat a Ros Casares. Domingo Díaz edző alakulatában játszik az Eb-bronzérmes spanyol válogatott három klasszisa, Marta Fernandez, Elisa Aguilar és Ingrid Pons, továbbá az amerikai center Michele Van Gorp, illetve az ausztrál válogatott erőssége, Trisha Fallon. Van Gorp sajnos "megette" Andersont, a mi amerikai középjátékosunkat vacsorára, Fernandez és Aguilar 40 percet játszott, és remekül.

- A helyszínen mit tudtak meg a minapi incidensről, melynek során Mirsad Brcaninovic, a tavaly Sopronban is szerepelt Razija Mujanovic-Brcaninovic férje a szombati, barcelonai spanyol rangadó után leütötte Van Gorpot?
- Az amerikai játékosnak már eltűnt a lila folt a szeme alól. A Barcelona bosnyák centerének férjéről tudni kell, hogy már Brazíliában - ahol szintén légióskodott a felesége -, valamint tavaly Magyarországon is akadtak tettlegességig fajuló összetűzései. Állítólag kitiltották az összes spanyolországi pályáról.

- Visszatérve az önök meccséhez: a fáradtságon kívül mi volt a baj?
- Ambrus Erzsinek fáj az Achillese, Iványi Dalma orrába belekönyököltek, talán meg is repedt a csont. Branzova és Anderson félidőre már 4-4 személyi hibánál tartott - nincs mit szépíteni, simán kikaptunk.

- Jövő csütörtökön otthon javíthatnak a Valenciennes ellen.
- Mintha az olyan könnyű lenne... A többszörös Euroliga-győztes csoportunk favoritja, Wautersszel, a világ talán legjobb centerével, aki a belga válogatottal a görögországi Eb-n is megkeserítette az életünket. S mintha a Valenciennes-meccs nem lenne elég, egy hétre rá Brnóba utazunk, a csoport másik nagyágyújához. Szerencsére az első négy körben váratlan győzelmeket gyűjtöttünk, de borzasztó nehéz lesz a hátralévő kilenc forduló.

Ch. Gáll András