A kirakat jó, de a raktár rogyadozik - interjú Hoffmann László vb-ezüstérmes kézilabdázóval

Tízévente mindig valami új dologba kezd, így lett vb-ezüstérmes kézilabdázóból ismert menedzser és edző, majd üzletember dr. Hoffmann László. Nagy László tizenkét éve az ő segítségével került a Barcelonához, Veszprémben három hónap elég volt, hogy végleg elege legyen az edzősködésből. A Magyar Szélenergia Ipari Társaság elnöke két éve döntött úgy barátaival, hogy felélesztik a férfi kézilabdát Győrben, és új filozófia alapján működő klubot alakítanak ki.

Miért éppen a kapusposztot választotta?

Szerintem olyan lelkialkat voltam, akihez ez a poszt jobban illett, a grundon is mindig a kapuban álltam. A mai napig nem állt távol tőlem, hogy olyat csináljak, ami eltér a megszokottól. Nem véletlenül mondják, hogy a kapusnál egy kis flúgnak mindig kell lenni.

Játékosként a legnagyobb sikereket Debrecenben és Tatabányán érte el. Mire a legbüszkébb?

A debreceni évek meghatározóak voltak a pályafutásomban, hiszen olyan klasszisokkal dolgozhattam együtt, mint Sárközi László, Süvöltős Mihály vagy Varga István. Tatabányán akkor lehettem magyar bajnok és az év játékosa, amikor a férfi szakág a fénykorát élte Magyarországon. Ez a csapat ráadásul igazi mintaközösség volt, azóta is összejárunk, minden kedden együtt focizunk.

1984-ben az év kézilabdázójának választották itthon. Mennyire volt megszokott, hogy kapus kapja ezt a díjat?

Kézilabdában azért nem volt ritka, előttem Bartalos Bélát is díjazták, és azóta is akadt kapus, aki nyert.

A sportolás mellett elvégezte orvosi egyetemet is.

Más sportágakban, például vízilabdában természetes volt, ha az ember tanult is a sport mellett. Most talán még könnyebb összeegyeztetni a kettőt, hiszen sok olyan szak van, amely kevesebb személyes jelenlétet igényel. Amíg Tatabányán játszottam, kórboncnokként is dolgoztam, de szakvizsgát nem tettem, mert közben Spanyolországba igazoltam. Ott nem fogadták el a diplomát, így az orvoslás ennyiben maradt.

Nem akarta folytatni?

Nem. De nem panaszkodom, mert szerencsés ember vagyok, és amibe belekezdek, abban mindig jól érzem magam. De csak maximum tíz évig.

Hogy emlékszik vissza a két nagy nemzetközi sikerre, az 1986-os vb-ezüstre és a két évvel későbbi olimpiai 4. helyre?

A világbajnokság nagy élmény volt, a döntőig százszázalékos teljesítménnyel jutottunk el, de a jugoszlávoknak két világklasszis soruk volt, nekünk csak másfél. A vébé előtt nyertünk ellenük, ám reálisan nézve, ha minimális különbséggel is, de jobbak volt nálunk.

Az 1986-os vb-döntő

Az olimpiától többet vártunk, főleg azért, mert négy évvel korábban Los Angelesben nem lehettünk ott. Szöul egzotikus helyszín volt, kár, hogy semmit sem láttunk belőle. A kézilabdatorna nagyon elnyúlt, ráadásul két és fél órát kellett buszoznunk minden mérkőzés előtt a helyszínre.

Két évvel később az olimpiai bronzmeccsen, ismét a jugoszlávok ellen

A szurkolók nagy részének az maradt meg leginkább, hogy az NDK elleni csoportmérkőzésen az utolsó másodpercben ziccert hárított, így a válogatott 18-17-re nyert, és bronzmérkőzést játszhatott.

Ennek mi nem tulajdonítottunk akkora jelentőséget. Olyan sorsdöntő momentum volt, amelyből egy mérkőzésen több is előfordulhat. Igaz, a győzelem azt jelentette, hogy az éremért játszhattunk, és nem a 7-8. helyért. De a siker nem egy eseményen múlik.

Hogyan került Spanyolországba?

A véletlen segített. Egy élvonalba akkor feljutó csapat kapust keresett, és egy külföldön élő magyar ismerősöm ezt megtudta. Így kerültem az 1986-os világbajnokság után a spanyol bajnokságba, ahol három csapatban is szerepelhettem.

A sport mellett hamarosan magánvállalkozásba is kezdett, és 1993-ban menedzserirodát alakított. Hogyan jött az ötlet?

Kint már dolgoztak menedzserek, itthon még egyáltalán nem. Egy spanyol menedzser keresett meg, és arra kért, segítsek neki a kelet-európai térség feltérképezésében. Üzletet láttam benne, és belevágtam. Itthon nagyon sokat kellett küzdeni, hiszen a rendszerváltás utáni feudális állapotokat, a klub-játékos kapcsolatokat nehéz volt átlépni. Viszont nagyon jó volt a kelet-európai játékosállomány. Tizenegy éven át, amíg ezzel foglalkoztam, sok játékosnak segítettem, gyakorlatilag aki külföldre került, mind az én jóvoltomból tette meg.

Akkor Nagy László is az ön játékosa volt?

Igen, az ő értékesítése nem ment egyik napról a másikra, másfél éves tárgyalássorozat eredménye volt. Itthon nagyon erőltették a röghöz kötést, és bizony megértem a Szegedet, hogy annyira ragaszkodott hozzá. De 2000-ben olyan ajánlatot tett a Barcelona, amelyet nem lehetett visszautasítani. Az idő bennünket igazolt, Laci a világ legjobb játékosa lett. De ehhez kellett, hogy olyan klubhoz, olyan világklasszis társak közé kerüljön, ahol ez kijött belőle.

Szöulban, az NDK ellen

A Nemzeti Sport 2000-ben az írta, Nagyért 300-350 ezer dollárt fizetett a Barca, ezzel a világ legdrágább játékosa lett. Igaz ez?

Ezt azért kétlem, hiszen mégiscsak egy 18 éves játékosról volt szó. Az olimpiai bajnok oroszokért biztosan többet fizettek.

Készült az edzői pályára?

Egyáltalán nem akartam edzősködni. De ismét jött a tízéves periódus, amely az életembe rendszerint vargabetűt hoz. Győrben elküldték Nyikus Istvánt, én pedig elvállaltam a feladatot. Jól sült el a dolog, szerettem Győrben dolgozni, nevesincs játékosokkal kivívtuk a nemzetközi kupaszereplést, de akkor győzött győri férficsapat utoljára a Veszprém ellen.

1997 év végén lett a Veszprém edzője, de ott nem töltött sok időt.

Három hónapig ültem a Veszprém kispadján, még azt is mondom, kellemes időszak volt. Gyakorlatilag velem nyerte meg a csapat bajnokságot, hiszen Dunaújvárosban győztünk egy góllal, amivel biztossá vált az aranyérem. De rá kellett jönnöm, a klub vezetése nem edzőt keresett, hanem bohócot. Miután sohasem megélhetésből edzősködtem, ráadásul a menedzseriroda is dübörgött, választanom kellett, és utóbbi mellett döntöttem. Ha akartam volna, folytathattam volna az edzői pályafutást. De nem akartam.

Veszprémi pletykák szerint a játékosokat el akarta adni az ügynökségén keresztül.

Pletykák mindig is lesznek. Az biztos, hogy amíg edzősködtem, felfüggesztettem a menedzseri munkámat.

2004-ben aztán eladta az ügynökségét Szörnyi Attilának. Miért?

Eltelt a kritikus tíz év (nevet). 2001-ben megkeresett a Ciudad Real kézilabdacsapatának a tulajdonosa, és üzletet ajánlott. Megújuló energiaforrásokban utazott, elsősorban szélenergiában, és meggyőzött, hogy érdemes ezzel foglalkozni. Szerettem a menedzserkedést, de ez a feladat komolyabb kihívást jelentett, és belevágtam. Amíg Nyugat-Európában ez a megújulóenergia-bumm már bejött, addig itthon még csupán a fél lábujját dugta be az országba. Ebben van jövő, ezzel szeretnék foglalkozni hosszabb távon, főleg, hogy én vagyok a Magyar Szélenergia Ipari Társaság elnöke is.

Két éve mégis visszatért a férfi kézilabdába, és a Széchenyi ESE másodosztályú csapatánál a szakosztály támogatói körének vezetője lett. Azt mondta, cél, hogy három év alatt élvonalbeli legyen a SZESE. És úgy tűnik, most sikerülhet, hiszen veretlenül vezetik a másodosztály Nyugati csoportját.

Tudja, eltelt tíz év, és kellett valami újat csinálnom. Úgy éreztem, ez a feladat összeegyeztethető a civil foglalkozásommal. Décsi Gáborral és Gerháth Zoltánnal azon kezdtük el gondolkodni, hogyan támaszthatnánk fel a férfi kézilabdát Győrben. Elsőre az ETO-ra gondoltunk, de a férfi szakosztály haldoklott, morális mélyponton volt, és óriási adóssággal bírt, így kerültünk kapcsolatba a Széchenyi Egyetemmel. Arra gondoltunk, hogy egy idehaza teljesen új filozófia alapján működő klubot alakítunk ki, a tanulást és a sportot összekapcsolva dolgozunk. Amíg két éve három iskolában nyolcvanan kézilabdáztak, most tizenegy iskola segítségével már ötszáz főről beszélhetünk. A bázis és a háttér megvan, most olyan játékosokat kell nevelni, akiből majd idővel szurkoló, sőt támogató lesz. Reméljük, hogy a munka és a tanulás együttes hatása vonzó lesz.

A vb-ezüstérmes válogatott

Ez azt jelenti, tejes egészében győri játékosokra építene a klub?

A mostani tizenhatos keretben is tizenöt győri kézilabdázó van. A városban volt jó utánpótlásképzés, megvannak a hagyományok, erre kell építeni. Persze, ha feljutunk, és előrelépünk, akkor nem kizárt, hogy lesz egy-egy nem győri, esetleg külföldi játékos, de az alapfilozófiát ez sem változtathatja meg.

Elégedett az elmúlt két év eredményeivel?

Sportszakmailag talán kicsit gyorsan haladunk, de ha feljutunk, és két-három évet erősödünk az NB I-ben, akkor álmodhatunk nemzetközi kupaszereplésről. Nekem most ez a hobbim. Van, aki lovakat, van, aki nőket tart, én a kézilabdában élem ki magamat. A közelmúltban a bajnok MKB Veszprémmel játszottunk a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, kikaptunk 42-28-ra, de az egyetemi csarnokba háromezer szurkoló jött ki. Háromezer fizető néző, mert nem alacsonyítjuk le a sportágat azzal, hogy csak a telt ház miatt ingyenjegyeket osztogassunk. Ez nagyon jó visszajelzés volt arra, hogy Győrben van igény a férfi kézilabdára, a mérkőzés után több támogató is jelezte, beszállna a csapat szponzorálásába. Az a klub, amely egy lábon akar megállni, halálra van ítélve. Én hosszú távon működő klubmodellben gondolkodom, olyan klubban, amely értéket teremt, saját utánpótlással bír, ahol nem kell politikusokhoz dörgölőzni és hozzánk csapódott kalandorokkal dolgozni.

Tavaly még a megyei bajnokságban játszott, és az Audió SC-ben nemcsak kapusként, de irányítóként is szerepelt.

A kapusok és a mezőnyjátékosok között mindig harc volt, szerintem ebből a frusztrációból adódott az elfojtott vágy, amely arra vitt, hogy mezőnyben is kipróbáljam magam. De csak akkor, amikor volt kapusunk. Ilyenkor ki tudtam élni az agresszivitásomat, nem voltam simogatós védő.

Amikor a kapuban állt, nem volt olyan érzése, hogy kínos, ha világbajnoki ezüstérmes létére egy-egy fiatal megfricskázza?

Olyan kapus még nem született, aki nem kapott gólt. Nem az zavart, ha gólt kaptam, hanem az, ha az eszem tudta, mit kellene csinálnom, de a testem már nem engedelmeskedett, és emiatt lemaradtam egy-egy lövésről. Meg aztán jó kondiban vagyok, és a harminc év pluszt egy megyei bajnokságban nagyon jól kompenzálja a vb-ezüst tapasztalata.

A Magyar Kézilabda Szövetségben is szerepet vállalt, mi a feladata?

Borsos Attila kért meg, hogy segítsek a vezetésnek, a Nemzeti Válogatottak Bizottságának elnöke vagyok, de egyelőre még nem nagyon alakult ki a feladatkörünk.

Ha arra kérem, összegezze a 2012-es évet, akkor mit mondana? Látszólag nagyszerű állapotban van a sportág, hiszen a férfiak olimpiai 4. helyet értek el, a nők Eb-bronzot nyertek, a Győr női kézisei Bajnokok Ligája-döntőt játszottak, a Veszprém pedig a jelenleg zajló BL-évadban menetel.

A kirakat valóban jó, de a raktár rogyadozik. Nagyon leszűkült a világszínvonalú elit, ahová a lányok most visszaküzdötték magukat. A legnagyobb baj azonban a hátországgal van. Szűk a merítési lehetőség, azt nem lehet hosszú távon csinálni, hogy egy serdülőjátékosnak a korosztályos bajnokságon kívül az ifiben, a juniorban és a felnőttben is játszania kell. A tao-kedvezmény jó folyamatot indított el, de annak beéréséhez idő kell. A tízévesből csak tíz év múlva lesz húszéves. De legalább van alternatíva a fiataloknak, hogy nem az utcán vannak, és nem a kábítószer-elvonón kötnek ki, hanem sportolnak. A Nemzeti Kézilabda Akadémia is jó elképzelés, de sok buktatót látok benne. Olyan szűk az utánpótlás elitje, hogy a kluboknak nem lesz érdekük elengedni a legjobbakat. Hiszen az a tizenéves, aki már most a felnőttek között játszik, miért választaná ezt? De persze ha marad a pénzügyi fenntarthatóság, ha lesz idő, akkor ez a vékony elit kiszélesedhet.

Dr. Hoffmann László

Születési idő, hely: 1958. június 29., Tés
Magasság: 182 cm
Válogatottság száma: 138
Legnagyobb sikerei: vb-ezüstérem (1986), olimpiai 4. (1988), az év játékosa (1984), Magyar Kupa-győztes (1979, Debreceni Dózsa), magyar bajnok (1984, Tatabányai Bányász)