Társoldalunk:

Froome robbantott a Giro d'Italián, történelmi triplázásra készül

2018.05.25. 19:25

A történelmi triplázásra készülő brit Christopher Froome 80 kilométeres szökés után nagy fölénnyel megnyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny pénteki, 19. szakaszát, és két nappal a zárás előtt az élre állt.

Froome eddig nem mutatott topformát, a versenynap előtt összesítésben a negyedik helyen állt. A mostani etapon négy komoly hegy várt a mezőnyre, és a brit - aki tavaly a Tour de France-on és a Vuelta a Espanán is diadalmaskodott - 80 kilométerrel a vége előtt robbantott, mindenkit faképnél hagyott. A címvédő holland Tom Dumoulin például több mint három percet (3:23) kapott tőle, míg az eddigi éllovas brit Simon Yates teljesen "elszállt", kikerült a legjobb tízből. 

A brit Chris Froome történelmi triplázásra készülForrás: BELGA/AFP/Yuzuru SUNADA/Yuzuru Sunada

Összetettben Dumoulin maradt a második, csak most már nem Yates mögött 28, hanem Froome-tól 40 másodpercre lemaradva.

A négyszeres Tour-győztes Froome esetleges triplázását beárnyékolja a tény, hogy december közepén kiderült róla: pozitív tesztet produkált a 2017-es spanyol körversenyen. A szeptember 7-én adott mintájában az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol magas szintjét, a megengedett érték kétszeresét mutatták ki. Így elképzelhető, hogy utólag mégis eltiltják.

A 32 éves kerekes tavaly a Tour mellett a Vueltán is diadalmaskodott, márpedig amióta 1995-től a Vueltát a Tour de France után rendezik, még senkinek nem sikerült egymás után mindhárom körversenyt megnyernie.

Két olyan kerekes van, aki a régi lebonyolítási rendszer szerint - akkor a Vueltával indult a szezon, majd azt követte a Giro, és a Tour - egymás után legalább három körversenyt nyert: a belga Eddy Merckx 1972-73-ban sorozatban négyszer, míg Bernard Hinault 1982-83-ban háromszor ünnepelhetett elsőséget.

Szombaton, az utolsó előtti napon a Susa és Cervinia közötti 214 kilométer, három komoly hegy és hegyi befutó vár a mezőnyre, amely összesen 3562,9 kilométert teker a vasárnapi, római célba érkezésig.

19. szakasz, Venaria Reale-Bardonecchia, 184 km, hegyi befutó:
1. Christopher Froome (brit, Sky) 5:12:26 óra
2. Richard Carapaz (ecuadori, Movistar) 3:00 perc hátrány
3. Thibaut Pinot (francia, Groupama-FDJ) 3:07 p h.
4. Miguel Angel Lopez (kolumbiai, Astana) 3:12 p h.
5. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 3:23 p h.
6. Sébastien Reichenbach (svájci, Groupama-FDJ) 6:13 ph.

Az összetett élcsoportja:
1. Froome 80:21:59 óra
2. Dumoulin 40 mp hátrány
3. Pinot 4:17 p h.
4. Angel Lopez 4:57 p h.
5. Carapaz 5:44 p h.
6. Domenico Pozzovivo (olasz, Bahrain-Merida) 8:03 p h.