Kedden rangadót veszített, de így is negyedik helyen áll az orosz bajnokságban a Dzsudzsák Balázst leigazoló Anzsi Mahacskala, amelynél két csapat még biztosan erősebb, papíron pedig egyelőre négy másik is értékesebb játékosokból áll az orosz bajnokságban. A bajnokság idei lebonyolítása azonban dagesztániaknak dolgozik, akiknek az új bajnoki rendszerre való átállás miatt további egy évük van arra, hogy a temérdek pénzükből és ambiciójukból ütőképes csapatot kovácsoljanak, és bejussanak a Bajnokok Ligájába.

InterjúsorozatBeszélgetések a magyar futball nagy alakjaival, érdekes személyiségeivel.
A CSZKA Moszkvától elszenvedett vereséggel az Anzsi Mahacskala ugyan visszaesett a negyedik helyre az orosz bajnokságban, de a csapat egyelőre így is ott van a legjobb nyolc között - márpedig az első körben ezt kell elérnie ahhoz, hogy a másfélévig tartó Premjer Ligában bejusson a felsőházba. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a CSZKA és a Zenit Szankt-Petyerszburg játékerőt tekintve kiemelkedik a mezőnyből, de ez a két csapat az ősszel a Bajnokok Ligájában is játszik, és kettős terhelésük kedvező lehet Dzsudzsákéknak - míg a még mindig kialakulóban lévő Anzsinak kifejezetten jól jön, hogy a bajnokság csak 2012 tavaszán ér véget.
A CSZKA és a Zenit kiemelkedik
A keddi játéknap előtt az Anzsi úgy állt a második helyen, hogy a listavezető CSZKA-val azonos pontot szerzett , de a moszkvaiaknak eggyel kevesebb mérkőzésük volt. A két csapat rangadója megmutatta, hogy jelenleg a fővárosiak még jóval erősebbek, és alighanem a Zenit is a mahacskalaiak előtt jár. A többi orosz élcsapatról ez azonban már aligha mondható el, még ha papíron jobb játékosokból is állnak, mint az Anzsi.
A nemzetközi átigazolásokkal foglalkozó internetes oldal, a Transfermarkt.de szerint a Zenit játékoskeretének értéke 133,5 millió euró, míg a CSZKA-ét 127,1 millióra becsülik. A honlap csak ennek a két klubnak a játékosállományát tartja 100 milliónál értékesebbnek, a harmadik helyre a Rubin Kazanyt teszi 93,6 millióval. A Premjer Liga csapatai közül a Transfermarkt az Anzsit ebből a szempontból csak a hetedik helyre sorolja, igaz, Dzsudzsákot még nem veszik számításba, hiszen ő hivatalosan csak augusztusban csatlakozik az együtteshez. Az eredmények viszont azt jelzik, hogy míg a CSZKA és a Zenit valóban kicsit kiemelkedik a mezőnyből, mögöttük már szorosabb a verseny, a jelenleg harmadik Lokomotiv és a nyolcadik Szpartak Moszkvát csak négy pont választja el.
Kisebb rutin, nagyobb sikeréhség
A Zenit és a CSZKA minőségi fölényét nem csak a futballisták becsült értékének összessége jelzi. Jelenleg mind a két klubnak 18 olyan játékosa van, aki az elmúlt egy évben pályára lépett hazája válogatottjában, és a legutóbbi FIFA-napra a szentpéterváriaktól tizenegyen, a moszkvaiaktól pedig tizenöten csatlakozott valamelyik nemzeti csapathoz.
Mind a két csapat viszonylag régóta együtt játszik, a jelenlegi szezon előtt csak minimálisan változott a keretük, és a nemzetközi, illetve a hazai rutin is mellettük szól. A Zenit keretében jelenleg tizenegy olyan játékos van, aki száznál több Premjer Liga-meccsen van túl, míg a CSZKA-nál ugyanez a szám tíz. A tavalyi bajnokságban ez a két csapat végzett az első két helyen, és tele vannak BL-rutinnal rendelkező focistákkal.
Utóbbi a Rubin Kazanyról is elmondható, azonban a kétszeres bajnok tavaly éppen a Zenittel szemben nem tudta megtartani két alapemberét, Alekszandr Buharovot és Szergej Szemakot. A kazanyiak elsősorban Nyugat-Európából igyekeznek erősíteni (a Hoffenheim braziljáért, Carlos Eduardóért például 20 millió eurót fizettek), és ugyanez igaz a Dinamo Moszkvára, ahol a német vonal az erős: olyan egykori Bundesliga-játékosok játszanak a csapatban, mint Kevin Kuranyi, Zvjezdan Misimovic vagy Andrej Voronyin.

Dárdai és Voronyin a Herthában
Az Anzsi, vagy a szezon másik eddigi meglepetéscsapa, a Kubany Krasznodar nem rendelkezik ilyen elismert játékosokkal: a Kubanynak csak hat, a mahacskalaiaknak (Dzsudzsák nélkül) csak hét aktuális válogatottjuk van, és hazai, illetve nemzetközi rutinjuk is kevesebb. Ugyanakkor ennek a két csapatnak a hazai pálya látszólag nagyobb előnyt jelent, mint mondjuk a moszkvaiaknak (az Anzsi egyelőre veretlen otthon), és a jelek szerint a lendület és a sikeréhség kiegyenlíti az esetleges minőségbeli különbségeket.
A légiósoknak nincs Moszkva-komplexusuk
Az Anzsi hátránya ezen a téren a nyári átigazolási időszakban tovább csökkenhet, hiszen Dzsudzsák leigazolása is jelzi, hogy a mahacskalaiak igyekeznek tovább erősíteni. Az előző szezonban a 11. helyen végzett klub az aktuális bajnokságra szinte teljesen új együttest épít, és a folyamat még mindig nem ért véget - ebből a szempontból pedig Dzsudzsákéknak kifejezetten előnyös, hogy Oroszországban átmeneti szezonra kerül sor.
Az oroszok ugyanis most váltanak az éves rendszerű bajnokságról az őszi-tavaszi szezonra, ami azt jelenti, hogy a 30. forduló után, novemberben nem hirdetnek bajnokot, hanem rájátszás következik. A felsőházba az első nyolc csapat jut be, és az együttesek továbbviszik a pontokat, vagyis az esetleg megszerzett előny nem vész el, ugyanakkor további 14 találkozó van arra, hogy ledolgozzák a meglévő hátrányt. Ráadásul elég sok idő marad arra, hogy a csapat még jobban összeálljon, és az esetleges új szerzemények beilleszkedjenek.
Annyi mindenesetre máris látszik, hogy az új, külföldről jött igazolások szemléletváltást hoztak az Anzsinál. Korábban ugyanis a mahacskalaiak katasztrofális fővárosi mérleggel rendelkeztek, történetük során Moszkvában 21 meccsen csak három pontot szereztek. Idén viszont idegenben ikszeltek a Dinamóval, a Lokomotivot pedig legyőzték, vagyis máris több pontot értek el, mint fennállásuk során összesen. Roberto Carlosban, Mbark Busszufában vagy éppen Dzsudzsákban nincsen meg az a Moszkva-komplexus, mint orosz társaikban.
|
Az Anzsi nem csak a játékoskeretét igyekszik vérbeli profikkal feltölteni. A Dzsudzsák leigazolásának hivatalos, budapesti bejelentésére ideutazott sportigazgató, German Csisztyakov szintén az év elején szerződött a klubhoz, előtte az az orosz profi kosárlabdaliga stratégiai igazgatója volt, még korábban pedig közel öt éven keresztül egy orosz sportmenedzseri irodát vezetett. Az egyesület tulajdonosa, Szulejman Kerimov valószínűleg már ekkor is ismerte őt, hiszen a milliárdos üzletember 1999 és 2007 között az orosz országgyűlés, a Duma Testnevelési, Ifjúsági és Sport Bizottságának volt az alelnöke. |
Az orosz bajnokság állása
| 1. | CSZKA Moszkva | 12 | 7 | 4 | 1 | 24-9 | 25 |
| 2. | Zenit Szentpétervár | 13 | 6 | 5 | 2 | 23-12 | 23 |
| 3. | Lokomotiv Moszkva | 13 | 6 | 4 | 3 | 22-13 | 22 |
| 4. | A. Makhachkala | 13 | 6 | 4 | 3 | 12-11 | 22 |
| 5. | Kazan | 13 | 5 | 6 | 2 | 18-10 | 21 |
| 6. | Kuban | 13 | 6 | 3 | 4 | 15-12 | 21 |
| 7. | Dinamo Moszkva | 13 | 5 | 5 | 3 | 16-17 | 20 |
| 8. | Szpartak Moszkva | 13 | 5 | 3 | 5 | 12-15 | 18 |
| 9. | Krasnodar | 13 | 4 | 5 | 4 | 15-17 | 17 |
| 10. | Tomsk | 13 | 3 | 6 | 4 | 14-19 | 15 |
| 11. | Amkar | 13 | 4 | 3 | 6 | 11-17 | 15 |
| 12. | V. Novgorod | 12 | 4 | 1 | 7 | 14-13 | 13 |
| 13. | FK Rostov | 13 | 3 | 3 | 7 | 15-21 | 12 |
| 14. | Terek | 13 | 3 | 3 | 7 | 9-7 | 12 |
| 15. | Samara | 13 | 2 | 5 | 6 | 8-17 | 11 |
| 16. | Nalchik | 13 | 1 | 6 | 6 | 11-19 | 9 |
Real-focista, csodagyerek és menekülttábort megjárt légiós is igazolt az NB I-be
A magyarországi átigazolási időszak február 21-én éjfélkor ért véget, a télen összesen 19 külföldi futballista szerződött az NB I-be. Akad közöttük bosnyák válogatott, ...
Real-focista, csodagyerek és menekülttábort megjárt légiós is igazolt az NB I-be
A magyarországi átigazolási időszak február 21-én éjfélkor ért véget, a télen összesen 19 külföldi futballista szerződött az NB I-be. Akad közöttük bosnyák válogatott, ...
A Bayern és az Inter is pórul járt a hajrában a BL-ben
A 2010-es BL-döntő két résztvevője, a Bayern München és az Internazionale is megkezdte nyolcaddöntős szereplését az idei sorozatban, a bajorok a svájci Basel, az olaszok ...
Kiütötték az irányítókat a továbbképzett vízhordók a Serie A-ban is
Az olasz labdarúgásban nagy hagyománya van a klasszikus irányítónak, és a trequartista szerepköre a legtovább a Serie A-ban tartotta magát. Manapság azonban már ...
Mindenki tudja, hogy imádta a bundás kenyeret - diósgyőri szurkolók a csapatkapitányukról
A diósgyőri szurkolók nagy többsége elítéli, és nem bízik L. Ákos ártatlanságában. A Diósgyőri VTK csapatkapitányát a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti ...
Chelsea-edzőváltást érhet a Napoli BL-diadala
Bár az első félidő közepén a Chelsea labdarúgócsapata szerzett vezetést, az angoloknak nem sok esélyük volt a végső győzelemre a Napoli elleni idegenbeli Bajnokok ...
A hajrában bukta el moszkvai győzelmét a Real
Ugyan Cristiano Ronaldo első félidőben szerzett góljával a 93. percig vezetett a spanyol Real Madrid a CSZKA Moszkva otthonában, Wernbloom hajrában lőtt találatával az ...
Már csak Abramovics tart ki Villas-Boas mellett
Legutóbbi öt találkozóján nem tudott nyerni a Chelsea, és a Napoli elleni idegenbeli BL-mérkőzésen sem a londoniak az esélyesek. André Villas-Boas alatt az angol sajtó ...
Valahogy mindig betalál a Messit kenterbe verő csatár
A Barcelona untatja, Filippo Inzaghira felnéz, és valahogy mindig betalál Aleksandrs Cekulajevs, az észt bajnokság gólkirálya, aki 46 gólt szerzett egy szezon alatt. Ezt ...
A bajnokság, amely megváltoztatta a futballt - húszéves a Premier League
Amikor az angol élvonalban szereplő 22 klub 1992. február 20-án megegyezett abban, hogy kiválnak a ligából, és Premier League néven létrehozzák a saját bajnokságukat, ...
A jégen töltött idő megeszi az izmot - brutális menetelést darálnak le a dunaújvárosi hokisok
Elképesztő sorozat középen tart a Dab.Docler jégkorongcsapata, amely tíz napon belül a Mol Liga és az osztrák másodosztály (Nationalliga) keretein belül összesen kilenc ...
Az ember, akit nem váltott meg a sport - Chisora nem most tért át a sötét oldalra
Dereck Chisorának megvolt az esélye, hogy hollywoodi történetté változtassa az életét. A fegyverek, a drogok és az utcai erőszak világából indulva a pártfogó felügyelője ...
Jegygyűrű tépte le az ujját, csirkeszárny törte el az arccsontját - furcsa focisérülések
Ever Banega hétvégi sérüléséből kiindulva a Goal.com internetes oldal készített egy tízes listát a focisták legextrémebb sérüléseiből. Volt, akit a jegygyűrűje, vagy a ...
Káosz Újpesten: három kirúgás és egy felmondás egy nap alatt
Roderick Duchatelet belga tulajdonos menesztett az Újpesttől három alkalmaztotat, mire Csehi István ügyvezető igazgató felmondott - írja a Nemzeti Sport hétfői száma. A ...
Megszorongatná a Passatot
Az új Avensisnek racionális érvek alapján nehéz ellenállni: nem csak jobb autó lett, hanem olcsóbb is.
Egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének
A missziót részben telje- sítették is már a keddi adással: jobb lehet a vége.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.