Társoldalunk:

Gyászünnepség a Puskás Ferenc-stadionban

2006.11.24. 16:10

A MOB elnöke, Schmitt Pál azt mondta, december 9-én az egész magyar nemzet vesz búcsút a múlt pénteken elhunyt Puskás Ferenctől, az Aranycsapat legendás kapitányától.

Forrás: [origo] Riport az előkészületekről

"A nemzet halottját temetjük. Méltóságteljes, civilizált, békés megemlékezést szeretnénk. Arra kérek mindenkit, hogy még egyszer, utoljára, töltsük meg a Puskás Ferenc-stadiont" - jelentette ki a Magyar Sport Házában tartott pénteki sajtótájékoztatón Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki a család felkérésére a Puskás Ferenc Kegyeleti Bizottság vezetője.

A megemlékezés menetrendjét Koltay Gábor filmrendező, a Kegyeleti Bizottság művészeti vezetője ismertette: Puskás Ferencet december 7-én, azaz jövő csütörtökön ravatalozzák fel a Szent István-bazilikában, itt délelőtt tíz és este nyolc óra között bárki leróhatja tiszteletét. December 9-én, szombaton a Puskás Ferenc-stadionban 16 órától egyórás gyászünnepséggel adóznak a száguldó őrnagy emlékének, akinek hamvait ágyútalpon szállítják majd a létesítménybe. A 38 ezer embert befogadni képes stadion kapuit 14 órától nyitják meg.

Körülbelül 17 órakor indul a gyászmenet: a maratonikapun keresztül az Istvánmezei út felé haladnak a gyászolók, majd a Dózsa György úton a Hősök terére tartanak, ahol katonai tiszteletadással búcsúztatják a Honvéd és a Real Madrid egykori klasszisát.

Ezt követően az Andrássy - József Attila - Hercegprímás útvonalon halad tovább a menet egészen a Szent István-bazilikáig, ahol hagyományos római katolikus gyászszertartással vesznek végső búcsút Puskás Ferenctől. A legendás labdarúgó emlékének Sólyom László köztársasági elnök is beszédet szentel.

A Magyar Televízó 1-es és 2-es csatornája, a Duna Televízió, valamint a Magyar Rádió is élőben közvetíti a megemlékezést.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK