Vágólapra másolva!
Letartóztatták Jermaine Pennantot, a Stoke focistáját, mert egy night-clubban megütött egy nőt, majd két órával később ittasan ütközött autójával - írta a Guardian című brit lap.

Sűrű éjszakája volt április 29-én a korábbi Liverpool-focistának, Jermaine Pennantnek. Egy éjszakai szórakozóhelyen fél négy körül megütött egy nőt - a Sun című bulvárlap szerint arcon találta -, majd szűk két órára rá karambolozott az autójával.

Nem elég, hogy Pennant ittasan vezetett, de az utóbbi tevékenységtől épp el volt tiltva, ráadásul biztosítása sem volt. A másik autó vezetőjét kisebb hátsérüléssel kórházba szállították, Pennantnak viszont május kilencedikén a bíróságon lesz jelenése.

Pennantnak eddig csak kisebb balhéja volt a törvénnyel: tavaly januárban tetemes parkolási bírságot kellett befizetnie, mert egy vasútállomásnál felejtette a Porschéját, amely egy hónapig álldogált ott.

Pennant váltig bizonygatta, hogy nincs is olyan kocsija, de a személyre szabott rendszám egyértelműen bizonyította, hogy a Porsche az övé. A játékos végül beletörődött a tényekbe, és megkérte egyik barátját, hogy vigye a kocsit spanyolországi villájához. Ez nem okozott különösebb nehézséget, mivel Pennant még a kulcsot is az elfelejtett Porschéban hagyta.