Vágólapra másolva!
Nem indult túl jól a magyaroknak a TCR Európa-kupa belgiumi fordulója. A Hell Energy Racing versenyzője, Tassi Attila reptéri fennakadások miatt lemaradt a pénteki első szabadedzésről, a szombati időmérőn aztán vele együtt Nagy Dániel is csak a középmezőnyben végzett. Jedlóczky Márk pedig a teljes hétvégét kihagyja.

Baleset miatt néhány perccel a kezdés után piros zászlóval meg is szakították a TCR Európa-kupa időmérőjét Spa-Francorschamps-ban. Viktor Davidovszki törte össze az autóját, nem sérült meg, de a takarítás idejére leállították a kvalifikációt. Az újraindítás után a magyarok közül a M1RA-s Nagy Dániel jutott a legjobb tizenkettőbe.

Majdnem meglett a fordított pole Forrás: M1RA

Tassi Attila tizenötödik lett a Hondával. Nagy csapattársa, a portugál Francisco Mora a tizennegyedik időt autózta.

Tassi Attila kis híján lemaradt a teljes pénteki programról:

A Q2-ben Nagy Dániel és a M1RA a fordított rajtrácsos pole-t érő tizedik helyre hajtott a Hyundai i30 N TCR-rel, de a fiatal magyar versenyző hajszállal lecsúszott róla, és végül a 11. lett, vagyis mindkét hétvégi versenyen a 11. helyről indulhat. Pályaelhagyás miatt ráadásul az első gyors körét is elvették, a fordított pole így a Target Competition-os Hyundai szerezte meg Reece Barrnak köszönhetően.

Az időmérőt Jean-Karl Vernay nyerte meg a Leopard Lukoil Team Audijával, Maxime Potty lett a második a Comtoyou Racing Volkswagen Golfjával, a harmadik rajtkockát a JSB Compétition pilótája, Julien Briché szerezte meg egy Peugeot 308 TCR-rel.

A TCR Európa-kupa első spai futama szombaton 17.20-kor, a második vasárnap 11.20-kor kezdődik Spaban.