Cikkünk folyamatosan frissül
A hajrájához érkezett a hétfőn záruló nyári átigazolási szezon, az utolsó napokon rendszerint begyorsít a piac. Kövesse figyelemmel a napi hírfolyamot, nehogy lemaradjon a legérdekesebb történésekről!
11:17
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

De Gea végre a Realé lehet

Az átigazolási időszak hétfő éjszakai lezárulta előtt létrejöhet az üzlet, amelyet minden Real Madrid szurkoló vár: a Portóhoz igazolt Iker Casillas helyére - állítólag 29 millió fontért - érkezhet a Manchester United kapusa, David De Gea, értesült az Independent.

Annak ellenére, hogy De Geára már az első három fordulóban sem számított a ManUnited, és helyettese, Sergio Romero jól teljesített, nem jelenti azt, hogy Louis van Gaal menedzser nem keres másik kapust. A lap szerint a kiszemelt nem más, mint az Ajax válogatott játékosa, Jasper Cillessen.

11:17
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Csatárt veszthet a Bayern

A Telegraph szerint Louis van Gaal még mindig nem tett le arról, hogy enyhítsen azon a nyomáson, ami Wayne Rooney-na nehezedik, és szeretne igazolni egy olyan támadót, aki néha pótolhatná, kisegíthetné a Manchester United válogatott csatárát. Ha már Javier „Chicharito” Hernandezre nem számít a holland menedzser, Edinson Cavani, Zlatan Ibrahimovic és Thomas Müller pedig nem igazolt az Old Traffordra, akkor új jelöltet kellett keresnie.

Az angol lap szerint a kiszemelt nem más, mint a Dortmund egykori és a Bayern München jelenlegi lengyel válogatott csatára, Robert Lewandowski

11:17
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Edzőváltás Cipruson

Miután a kazah Asztana ellen elbukta a Bajnokok Ligája-csoportkört, edzőt váltott az APOEL Nicosia együttese. A ciprusiak menesztették Domingos Pacienciát és helyére Temur Kecbaját nevezték ki.

A korábbi grúz válogatott klasszis öt éven át hazája szövetségi kapitányaként dolgozott, de miután nem jöttek az eredmények, tavaly lemondott. Idén januárban felmerült, hogy egykori klubjánál, a Newcastle-nél vállal menedzseri munkát, de be kellett érnie a ciprusi feladattal.

11:17
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Védőre vadászik a Chelsea

Lemaradhat másik kiszemeltjétől is a Chelsea együttese, de hogy a legendás zenebohócot idézzük: "Van másik!"

A klub előbb lemaradt az AS Monaco tunéziai válogatott középső védőjéről, Aymen Abdennourról, aki inkább a Valenciát választotta, majd a hét végén az Everton is visszautasította azt a 40 millió fontos ajánlatot, amit John Stonesért tett.

A Guardian úgy tudja, a legfrissebb kiszemelt az orosz Zenit argentin válogatott játékosa, Ezequiel Garay, a korábbi Real Madrid- és Benfica-védőért a lap szerint 15 millió fontot kínált a klub.

11:47
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Algériai az Arsenalban?

Támadó középpályást csábítana az Arsenalhoz Arséne Wenger, kérdés, mennyire higgyünk a helyi bulvárlap Daily Starnak? A lap úgy tudja, az Ágyúsok felfigyeltek a Leicester City algériai válogatott játékosára, Riyad Mahrezre, aki az első három fordulóban négy gólt szerzett.

Ugyan a klub már bejelentette, hogy hiába az AS Roma és a Villarreal érdeklődése, a játékos nem eladó, de van az a pénz, amennyiért a vezetők meggondolnák magukat.

12:20
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Kongói csatár érkezhet a Kanárikhoz

Az ESPN információja szerint elképzelhető, hogy az angol élvonalban szereplő Norwich csapatában folytatja pályafutását Dieumerci Mbokani, a Dinamo Kijev játékosa.

A Kongói Demokratikus köztársaság válogatott csatára korábban megfordult a Standardban, a Monacóban, a Wolfsburgban és az Anderlechtben is, most már csak egy orvosi vizsgálat választja el attól, hogy Angliában is bemutatkozhasson.

13:02
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Egykori Juve-csatár a Partizanban

A Partizan labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette a török Fenerbahcétől Milos Krasicot. A 30 éves, 46-szoros szerb válogatott csatár korábban hat évet a CSZKA Moszkvában töltött, 2010 és 2012 között a Juventus, az elmúlt három évben pedig a Fener játékosa volt.

Krasic - még Juve-mezben Forrás: AFP/Fabio Muzzi

A törököknél viszont csupán 13 meccsen lépett pályára, két éve a Bastiában szerepelt kölcsönben, az előző évadban pedig csak a törökök második csapatában számoltak vele.

13:37
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Megvan a Hertha nagy fogása

Néhány órával a Dortmund elleni bajnoki előtt bejelentette a nyár legnagyobb fogását a Hertha labdarúgócsapata, Dárdai Pál együttese szerződtette a Stuttgart 65-szörös bosnyák válogatott csatárát, Vedad Ibisevicet. A részletekről itt olvashat bővebben.

13:52
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Brazil bekk a Dnipróban

Anderson Pico 750 ezer euróért a Flamengótól egy évre kölcsönbe az ukrán Dnipro csapatához igazolt.

14:34
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Blaszczykowski a Stuttgartban?

Miközben a Stuttgart elveszítette a Herthába igazoló csatárt, Vedad Ibisevicet, elképzelhető, hogy a csapat egy lengyel középpályással mégiscsak erősíteni tud az átigazolási szezon utolsó napján.

A Sport.pl információja szerint Jakub Blaszczykowski távozhat Dortmundból, ahol az új edző, Thomas Tuchel nem nagyon számít az utóbbi hónapokban különböző sérülésekkel bajlódó játékosra. A portál úgy tudja, az elmúlt hetekben sok szó esett a kubváltásról vele kapcsolatban, és a potenciális vásárlók között említették többek között a Betist, a Galatasarayt és a Liverpoolt is.

14:47
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Bayernből a Wolfsburgba

Szombaton, a Bayer Leverkusen ellen csereként a 73. percben lépett pályára Dante Bonfim Costa Santos, azaz Dante, aki ezzel a 17 perccel búcsúzott el a Bayern München csapatától és szurkolóitól.

A 31 éves, 13-szoros brazil válogatott védőre Pep Guardiola nem tartott igényt, így logikus volt, hogy elfogadja a Wolfsburg ajánlatát. A bajorok ugyanannyit, 4,5 millió eurót kapnak érte, mint amennyiért 2012-ben a Mönchengladbachtól megvették.

Dante és felesége, Jocelina a tavalyi Oktoberfesten Forrás: AFP/Alexandra Beier

A játékos a Bayern színeiben háromszoros bajnok és kétszeres kupagyőztes lett és tagja volt a 2013-as Bajnokok Ligáját nyert együttesnek is.

15:16
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

McCormack nem eladó

A Fulham tízmillió fontért sem hajlandó megválni skót szélsőjétől, Ross McCormacktól, noha a Sheffield Wednesday ajánlata egész vonzónak tűnt

A tavaly 19 gólig jutó játékos idén már három találatnál jár, egyet a bajnokságban, kettőt a Ligakupában szerzett.

15:47
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Olaszországból igazolt az Újpest

Az Újpest egyéves kölcsönszerződést írt alá az Atalantával Kecskés Ákos játékjogaiért, olvasható a klub hivatalos honlapján. A fiatal tehetség az olasz Primavera B bajnokságban 19 mérkőzésen lépett pályára, és a lehetséges 1710 játékpercből 1361-et a pályán is töltött

A Voetbalbelgie.be értesülése szerint a lila-fehérek érdeklődnek a Zulte Waregem guineai válogatott védője, Djibril Paye iránt is.

16:33
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Dzsudzsákék még mindig erősítenek

A Bursaspor a hírek szerint szerződteti a Standard Liege szenegáli válogatott középpályását, Ricardo Fatyt, akiért Dzsudzsák Balázs török klubja egymillió eurót fizetne.

17:02
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Markovic: Fenerbahce

A Liverpool szerb válogatott futballistája, Lazar Markovic egy évre kölcsönbe a Fenerbahcéhoz igazol.

A 21 éves játékos tavaly nyáron a Benficától érkezett az Anfield Roadra, de mindössze 11 Premier League-mérkőzésen volt a kezdőcsapat tagja.

17:47
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Dante a Wolfsburgé

A WfL Wolfsburg labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Dante: a brazil válogatott védő három év után hagyta el a Bayern Münchent. A 31 éves futballista hároméves szerződést írt alá vasárnap új klubjával, ahol reméli, sokkal több lehetőséghez jut majd, mint a münchenieknél.

Dante 2012-ben a Borussia Mönchengladbachtól került a bajor csapathoz, egy évvel később triplázó, azaz bajnok és kupa-, valamint Bajnokok Ligája-győztes gárda egyik legjobb védője volt. Ugyanakkor Josep Guardiola 2013-as kinevezése óta nem tudott stabil helyet kiharcolni magának a kezdőcsapatban.

18:18
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Comant kölcsön vette a Bayern a Juventustól

A Bayern München megszerezte a Juventus francia U21-es válogatott támadóját, Kingsley Comant, aki két évre kölcsönbe került Münchenbe 7 millió euróért, aminek lejártakor a Bayern 21 millióért meg is veheti a játékost. Bővebben.

18:47
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

A nagyszerű La Liga Loca blogon találtuk

Ezt a remek képet az Atlético Madrid nyári átigazolásairól, ami remekül mutatja, hogy az Atléti nagyban játszott idén. Bővebben a spanyol fociról itt.

15 millióból kicserélték a csapatukat. Mondjuk nem jobbra, az biztos. Forrás: Origo
19:38
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

De Bruyne a ManCityé

Lezárult az átigazolási szezon egyik leghosszabb szappanoperája: Kevin De Bruyne a Manchester Cityben folytatja a pályafutását. Bővebben itt.

20:36
2015. augusztus 30.
Vágólapra másolva!

Victor Valdés nem lesz a Besiktasé

Nem a játékos, és nem is a Manchester United miatt. A török klubnál úgy döntöttek, a csapat más részét erősítik meg.