Vágólapra másolva!
Három magyar kézilabdacsapat is nemzetközi felkészülési tornán vett részt a hét végén. A Pick-Szeged férfi együttese a doboji viadalon csupán a döntőben kapott ki macedón ellenfelétől, a Ferencváros női gárdája pedig rosszabb gólkülönbséggel, egy találattal maradt le a tornagyőzelemről. A legrosszabbul a női bajnok Dunaferr járt, Radulovicék Bad Urachban csupán az 5. helyen végeztek.

Ötödik helyen végzett a Dunaferr nőikézilabda-csapata a hagyományos Bad Urach-i Sika Kupán. Kiss Szilárd alakulata két győzelem és döntetlen mellett három vereséget könyvelhetett végül el.

Pedig jól kezdődött a viadal, hiszen pénteken a kétszer tizenöt perces összecsapások során Radulovicsék a Bajnokok Ligája-döntős spanyol MAR Valenciát 13-9-re megverték, majd a német Lützellinden ellen 19-19-es döntetlent értek el. A szombati nyitány 19-12-es sikert hozott a lengyel Lublin ellen, majd következett a címvédő és BL-győztes Ljubljana, amely 14-13-ra győzött. A macedón Kometal Szkopje ellen ismét kikaptak az újvárosiak (14-18), s a gyengébb német Leverkusen ellenében is csak döntetlent ért el a magyar hölgykoszorú (9-9).

Az igazi feketeleves azonban a vasárnapi, utolsó mérkőzés volt, amelyen a román Rapid Bukarest oktatott (13-20). Maradt tehát az ötödik hely, a csapat legeredményesebbje a 21 gólos Radulovics Bojana és a 17 gólos Ferling Bernadett volt.

Ami a torna végkimenetelét illeti: az elődöntőben a címvédő Ljubljana 21-19-re verte a Rapidot, a Leverkusen pedig hosszabbítás során 27-25-re a Szkopjét. A harmadik helyet a macedón együttes szerezte meg, míg a fináléban a szlovénok 25-11-re lemosták a Bayert.

A torna legjobb játékosának a román Amelia Busuioceanut (Rapid Bucuresti) választották, a legjobb kapus a szintén román Luminita Dinu (Ljubljana) lett. A gólkirály(nő)i címet a spanyol Marta Mangue (MAR Valencia) 32 találattal szerezte meg.

Eredmények
döntő
Bayer 04 Leverkusen (német) - Krim ETA Kotex Ljubljana (szlovén) 11-25 (4-13)

a 3. helyért:
Kometal Szkopje (macedón) - Rapid Bukarest (román) 19-17 (11-8)

elődöntő:
Kometal Skopje - Bayer Leverkusen 25- 27 (10-9, 18-18, 22-22), hosszabbítás után
Krim ETA Kotex Ljubljana - Rapid Bukarest 21-19 (10-4).