Női KEK, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
GOG Gudme (dán) - Budapest Bank-FTC 29-29 (16-15)
A két csapat az előző két idényben egyaránt az EHF Kupa negyeddöntőjében találkozott egymással, és mindkétszer a magyarok jutottak tovább. Az FTC ebben a szezonban a BL-ben kezdett, ahol harmadik lett a csoportjában és így a kiírás értelmében átkerült a KEK-be.
Az első három gólt a vendégek, a második hármat a hazaiak szerezték. Később a Gudme fordított is, ám elhúzni nem tudott, és váltott vezetéssel együtt haladtak a nem éppen jól védekező csapatok. Főleg Tóth és Uhrakova volt jó támadásban, előbbi hat, utóbbi öt gólt dobott a szünetig.
A második félidőre alaposan feljavult a magyar együttes védekezése, és Pastrovics egyre jobban védett. Ennek köszönhetően az FTC átvette az irányítást, majd biztosan őrizte 2-3 gólos előnyét. A dán alakulat keményen küzdött, de a lelkes magyarok minden próbálkozást sikerrel vertek vissza.
A hajrában a Gudme mindent egy lapra feltéve, agresszíven támadott és védekezett, s ennek meg is lett az eredménye, felzárkózott 28-27-re, majd az utolsó utáni másodpercben, időntúli hétméteresből kiegyenlített.
A visszavágónak jövő szombaton 16.15-kor a Népliget ad otthont.