Vágólapra másolva!
Rendkívül változatos mérkőzésen 31-31-es döntetlent játszott a magyar férfikézilabda-válogatott Oroszország ellen a szerbiai Európa-bajnokság nyitányán, így mindképpen pontot kell még szereznie a C csoport másik két együttesétől, Franciaországtól és Spanyolországtól a biztos továbbjutásért.

Első félidő:

A magyarok kezdték a mérkőzést, Mocsai Tamás lövését azonban blokkolták. Két és fél perc után ismét a Flensburg átlövője próbálkozott, Grams nem tudott hárítani (1-0). Császár lövését is inkább beljebb segítette az orosz kapus, majd Iváncsik Gergő fordult le jól Fazekas védése után - 3-0, álomkezdés.

Rasztvorcev szépített (3-1), Iváncsik Gergő gyorsan kétszer is betalált, 5-1-es előnynél a hetedik percben könnyebb szívvel osztották ki az első kiállítást Illyésnek a szerb játékvezetők. Ivanov kihasználta az emberelőnyt (5-2), majd Koksarov egy labdaszerzés után végigvágtatott a pályán (5-3), Nagy Kornél ráadásul lökésért két percet kapott.

De Iváncsik Gergőt ez sem zavarta, kihasználva a kapus hibáját éles szögből gólt lőtt, Kovaljov válaszolt (6-4). Aztán Igropulo játszotta meg a beállóst, Csipurin nem is hibázott (6-5). A 12. percben Ilyés remek passzát Császár bombázta a kapu közepébe (7-5), majd Mocsai Tamás is meglőtte második gólját (8-5). A 13. percben Mocsai passzát Ilyés lőtte a kapuba, Rasztvorcevet nem kellene hagyni tüzelni (9-6).

Zubai ziccert rontott, Csernoivanov büntetett, Ilyés válaszolt (10-7). A 15. percben Selmenko kapott kétperces büntetést, miután Iváncsik Tamás átesett rajta. Mocsai Tamás büntetőjét követően Igropulo is gólt lőtt (11-8). aztán Mocsai adott légpasszt a már bedőlő Zubainak, csodálatos gól (12-8).

A 16. percben Makszimov mester időt kért, mert a gyenge támadójáték miatt folyamatos lerohanási lehetőségeket adtak az ellenfélnek, Iváncsikék pedig rendre éltek is ezekkel. Iváncsik Gergőt nem lehetett tartani, a jobbszélről ezúttel átejtette a kapust (13-8). Igropulo hetesből szépített (13-9), majd egy orosz kapufát követően Zubai remekelt (14-9). Selmenko négyre, Dibirov háromra faragta a hátrányt (14-11).

Forrás: AFP/Franck Fife

Ilyés lövését ismét Gramns segítette beljebb, Makszimov eddig bírta a szenvedést, lecserélte kapusát. Atman szépített (15-12), de a nyitottabb védekezést kiválóan átjátszva Zubai beügyeskedte harmadik találatát. Atman ismét szétbombázta a hálót, majd Dibirov indításgólját követően 16-14-nél Mocsai Lajos is időt kért.

A félidő utolsó öt percének kétgólos előnyról vágott neki a válogatott, Iváncsik Gergő szélsőbefutásból hatodik gólját lőtte (17-14), Dibirov harmadik találatával csapat legeredményebbjévé lépett elő (17-15). Csipurin góljával 1-0 és 6-5 után ismét egyre csökkent az előnyönk (17-16). Mocsai Tamás visszaállította a kétgólos különbséget (18-16), az utolsó perceket azonban Ilyés kiállítása miatt emberhátrányban kellett túlélni.

Rasztvorcev bombája ellen Fazekas tehetetlen volt (18-17), Császár azonban a végletekig elhúzott akció során kilőtte a kapu bal oldalát (19-17). Csipurin szépített, Rasztvorcev az utolsó másodpercben egyenlített - a félidő 19-19.

Forrás: AFP/Franck Fife

Második félidő:

Góllal kezdte a meccset az orosz válogatott, Kovaljov felavatta a becserélt Mikler kapust, a meccs folyamán először vezet az ellenfél (19-20), másfél perc múlva ugyanez volt a forgatókönyv (19-21). Megtorpant a magyar együttes, amely kapu felé sem tudott menni, Dibirov bezzeg a másik oldalról is beköszönt (19-22).

Ilyés emberelőnyből szépített (20-22), Mocsai átlövésből vállalkozott (21-22) - úgy tűnt, az első öt perc rémálma gyorsan a múlté lesz. Schuch egyenlíthetett volna, de Bogdanov nagyot védett, a másik oldalon Mikler is így tett, Schuch pedig második ziccerét már nem rontotta el (22-22).

Sztarih ismét az oroszoknak szerzett vezetést (22-23), Selmenko sem hibázott (22-24). A 40. percben Császár hetest és kiállítást harcolt ki, Mocsai Tamás büntetőből a kaput sem találta el. Csipurin viszont igen, emberhátrányból (22-25).

Érkezett Krivokapics, kettőre faragta a hátrányt (23-25). A 42. percben Császár büntetőből eredményes volt (24-25), Selmenko annak ellenére betalált, hogy Laluska szabálytalankodott vele - gól és emberhátrány (24-26). A 47. percben Krivokapics szépített (és meghúzódott), majd Mikler indítását Császár verte be a jobb felsőbe (26-26).

A 49. percben Császár ismét betalált, visszavette a vezetést a magyar válogatott (27-26) - Iváncsik Tamás megsérült, az oroszok pedig időt kértek. Laluska lerántotta Igropulót, újabb két perc - Kovaljov büntetett (27-27). Aztán a csereemberek villantak: Nagy Kornél passzát Putics lőtte a kapuba (28-27), a másik oldalon Kovaljov a kapufát találta el.

Az 51. percben Schuch kiállítatott magáról egy oroszt, Harsányi a jobbszélről növelte az előnyt (29-27), Császár góljával már három közte. Ivanov szépített (30-28). Az 55. percben Igropulo hibázott, egy perccel később Selmenko nem tette meg ugyanezt (30-29). Három és fél perccel a lefújás előtt Csipurin egyenlített (30-30), egy perc múlva Rasztvorcev egy belső combdobás miatt két percet kapott.

Az emberelőnyt azonban nem sikerült kihasználni, Ivanov hátrányból lőtt bombagólt (30-31), majd Koksarov is két percet kapott - kettős emberhátrány!!! Schuch hetest harcolt ki, Császár belőtte (31-31). Az oroszok négy a hat ellen nem tudtak mit tenni, 13 másodperccel a lefújás előtt labdát szereztünk - Mocsai Lajos időt kért.

A játékvezető azonban támadóhibát ítélt, maradt a 31-31.