Vágólapra másolva!
Az olimpiai kvótaszerzés szempontjából rendkívül értékes ezüstérmet szerzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott a németországi Tauberbischofsheimben rendezett csapat Világkupa-versenyen.

A harmadik helyen végzett a magyar férfi kardválogatott a párizsi csapat Világkupa-versenyen.

A Ferjancsik Domonkos, Nemcsik Zsolt, Lengyel Balázs, Fodor Kende összeállítású együttes az első körben kiemeltként nem vívott. Később a nyolc között magabiztos győzelmet aratott az amerikaiak fölött, az elődöntőben kikapott a franciáktól, a bronzcsatában pedig nyert a románok ellen.

Az olimpiai kvalifikáció szempontjából jól - a világranglistán második helyen - álló magyarok dobogóra kerülése azért is értékes, mert a viadal előtt harmadik ukránok a negyeddöntőben kikaptak a kínaiaktól, így nőtt a két együttes közötti különbség.

Az athéni játékokra az április eleji világranglista első négy helyezettje, valamint régiónként még egy-egy, azaz összesen nyolc csapat utazhat.

Eredmények:
a negyeddöntőben:
Magyarország - Egyesült Államok 45-31
az elődöntőben:
Franciaország - Magyarország 45-39
Kína - Románia 45-35
a 3. helyért:
Magyarország - Románia 45-43