Vágólapra másolva!
Legjobb versenyzőnk a 16 között végzett a lipcsei vívó-világbajnokság keddi versenynapján, ahol sem női kardozóinknak, se férfi tőrözőinknek nem termett babér.

Ahogy az várható volt, nem a magyarok játszották a főszerepet a férfi tőrözők egyéni versenyében a lipcsei vívó-világbajnokságon.

Juhász Bence, aki az idei zalaegerszegi Európa-bajnokságot motorbaleset miatt kénytelen volt kihagyni, remekül helyt állt az első körben, fordulatos, nagy csatában verte Tomasz Cieplyt. Sikere már csak azért is említésre méltó, mert a lengyelek a jók közé tartoznak ebben a fegyvernemben, ráadásul Juhász már-már reménytelen helyzetből, 12-14-ről állt fel. Az első és a második három perc végén Cieply vezetett egy-egy tussal (3-4, 9-10) - közben volt, hogy Juhász hárommal (9-6) -, s az utolsó szakasz vége felé is ő érezhette magát biztonságban, de a jól küzdő magyar tőrözőnek sikerült fordítania.

A következő fordulóban aztán Juhász már nem bírt a világranglistán hatodik, olasz Andrea Baldinivel, és sima vereséget szenvedett.

A másik főtáblára került magyarnak, Berjozkin Antonnak esélye sem volt Nicolas Beaudannal szemben: 3-4-nél volt utoljára szoros az állás, onnantól azonban az történt, amit a francia akart, 11 következő találatára egyetlen magyar választus érkezett.

Eredmények, a 64 között
Juhász Bence - Cieply (lengyel) 15-14
Beaudan (francia) - Berjozkin Anton 15-4

a 32 között
Baldini (olasz) - Juhász B. 15-5

a negyeddöntőben
Salvatore Sanzo (olasz) - Andrea Baldini (olasz) 15-11
Andrej Gyejev (orosz) - Alekszandr Sztukalin (orosz) 15-8
Nicolas Beaudan (francia) - Ruszlan Kugyajev (üzbég) 15-8
Csang Liang-liang (kínai) - Erwan Le Pechoux (francia) 15-12

az elődöntőben
Sanzo - Gyejev 8-7
Csang - Baudan 15-7

a döntőben
Sanzo - Csang 15-4

világbajnok: Salvatore Sanzo (Olaszország)
2. Csang Liang-liang (Kína)
3. Andrej Gyejev (Oroszország) és Nicolas Beaudan (Franciaország)
...27. JUHÁSZ BENCE
...54. BERJOZKIN ANTON
...101. MAZZA LORENZO
...107. HUSZKA ZSOMBOR

Solti Antal szakágvezető szerint ahhoz, hogy a fiatalok beérjenek, a tapasztaltabbak pedig még tovább jussanak, menedzselésre, utaztatásra lenne szükség, a versenyrutint ugyanis csak így lehet megszerezni.

A szűkös pénzügyi háttér miatt a férfi tőrözők rendszeresen hátrányba kerülnek, az összes szakág Világkupa-szereplését ugyanis a szövetség nem tudja egyformán állni, s inkább azoknak igyekszik megfelelő hátteret biztosítani, akiktől eredményeket vár. Így aztán - noha nem ezzel a céllal teszi - indirekt módon meg is nehezíti az évek óta gyengélkedő szakág előrelépését, felzárkózását.