Fosbury negyven éve forradalmasította a magasugrást

Kevés ember van, aki ne hallott volna Dick Fosburyről, ha máshol nem, akkor az iskolai testnevelésórákon. A jelenleg 61 esztendős amerikai sportvezető 1968-ban, a mexikóvárosi olimpián mutatta be új technikáját a világnak, s a flop-technikának köszönhetően 224 cm-es teljesítménnyel olimpia bajnok lett. Azóta már azt sem tudjuk, mi volt a lépő, a guruló vagy a hasmánt stílus...

Forrásaink magasugrás történetéről nem túl régiek. Az afrikai wathusi néger törzsek a magasugrást a férfivá avatási szertartásként alkalmazták. A középkorból maradt ránk néhány feljegyzés és rajz, amely bizonyítja, hogy a magasugrást a katonai kiképzési gyakorlatokon kívül a szórakozásszerű vetélkedések során is űzték. Az 1700-as években a gimnasztika mozgásanyagához tartozott.

Az első magasugró atlétikai rekordot 1861-ben jegyezték fel Nagy-Britanniában. Az első technikáról sajnos csak homályos emlékeink vannak. Kezdetben a katonai akadályugrásnak megfelelően a lécre merőlegesen futva, lábukat zsugorhelyzetbe felkapva ugrottak.

Később már a merőlegesnél kisebb szögű nekifutásból ülőhelyzetben haladtak át a léc felett és a lendítő lábra érkeztek a homokba, ez volt az lépőtechnika. A láblendítés hatékonyságának növelésével az ugrók egyre jobban eldőltek a felugróláb irányába a léc felett, ezzel gazdaságosabbá tették az ugrást. A homokba lábváltással az ugrólábra érkeztek. E technikával (ollózótechnika) az amerikai Sweney már 1895-ben 197cm-t ugrott.

A következő mérföldkövet a gurulótechnika ősének kialakítása jelentette, mely Horine (USA) nevéhez fűződik, mellyel elsőként ugrott 2 méter felett, 1912-ben. A technika alkalmazását egy "iskolai kényszerhelyzet tette szükségessé. Horine ballábas ugró volt, azonban iskolájában a szűk hely nem tette lehetővé, hogy jobb oldalról fusson neki az ollózó technikához. A problémát úgy oldotta meg, hogy balról nekifutva a léchez közelebbi lábról ugrott fel, az ugróláb felöli oldalával került a léc fölé, majd tovább forogva az ugrólábra érkezett.

A hasmánt technika jelentette az újabb fejlődést, melyet az amerikai Spencer 1930-ban alkalmazott először, azonban a technika fejlődése és ezáltal az eredményesség ugrásszerű megnövekedése csak az 1950-es években volt érezhető. A magasugró technikák fejlődése mellett egyre nagyobb hangsúly fektettek a segédeszközökre, erre az időszakra tehető az emelt talpú és két sarokszöges cipők elterjedése. Az emelt talp meglehetősen nagy vitákat váltott ki, melyet 13 mm-ben szabályoztak végül.

Az 1968-as mexikói olimpián az amerikai Dick Fosbury egy teljesen új dimenzióba, magasságokba helyezte a versenyszámot. Köríven futva szerezte a lendületét, háttal fordult a lécnek a levegőben, és háttal érkezett a szivacsra.

A flop és a hasmánt technika még évtizedekig vetélkedett egymással, például Ulrike Meyfart 1972-ben flop technikával 192 centiméteres világcsúccsal nyert olimpiai bajnokságot, az NDK-beli Rosemarie Ackermann viszont hasmánttal ugrotta át elsőként a nők közül a két métert.

Forrás: www.jgytf.u-szeged.hu