Vágólapra másolva!
A Ferencváros nyerte a labdarúgó Magyar Kupát, miután a Puskás Ferenc-stadionban rendezett döntőben Tököli két góljával 2-1-re legyőzte a Debrecent. A zöld-fehérek történetük 19. kupasikerüket aratták.

A mérkőzés után Szentes Lázár, a Debrecen edzője elsősorban a melegre panaszkodott: "A Ferencváros jobban játszott, sajnos nem tudtuk a mi játékunkat játszani. Rá voltunk kényszerítve a tv-közvetítés miatt, hogy melegben játsszunk, egész évben erre nem volt példa. De nem csak emiatt veszítettünk, a Fradi ma jobb volt!"

Garami József, a Magyar Kupa-győztes Ferencváros szakmai igazgatója így értékelt: "Bíztam a kupagyőzelemben, és tudtam, ha arra kerül a sor, ez a csapat tud küzdeni. Az első félidőben pechesek voltunk, szerencsétlen gólt kaptunk. A félidőben mindenki Lajost vigasztalta, s fogadkoztak, hogy megfordítják a meccset, nagymértékben segített nekünk a közönség is. Több ilyen hangulatú meccsre is szükség lenne Magyarországon. A meleg mind a két csapatot befolyásolta, inkább az akarati tényezők domináltak, ebben jobbak voltunk!"

Tököli Attila, a mezőny legjobbja góljai történetével kezdte nyilatkozatát: "Mind a kétszer jól eltaláltam a labdát, az elsőnél kicsit könnyebb volt dolgom, mert a földön volt a labda, a másodiknál szerencsém is volt. Három gólt rúgtunk, 2-1-re nyertünk. Bárkivel megeshet, hogy hibázzon, nem figyeltünk a gyermekkori fociszabályra, miszerint hazaadni csak a kapu mellé érdemes, ám ennek ellenére fordítani tudtunk."

A meccs után több száz ferencvárosi szurkoló ünnepelte a Magyar Kupát nyert labdarúgókat az Üllői út székház előtt. A klub kedveskedni is kíván a szimpatizánsoknak: csütörtök délután nyílt napot rendeznek, amelyen mindenki, kupával a kezében lefényképeztetheti magát valamelyik játékos mezében. Aki gépet hoz, annak még fizetnie sem kell a fotókért.

Juha Pál