Vágólapra másolva!

Képgaléria

A mérkőzés első helyezetét a vendégek puskázták el. A 4. percben Roberto Carlos 35 méteres szabadrúgásból próbálta bevenni Buffon kapuját, ám bombája elkerülte a kaput. Három perccel később Nedved lőtt 20-ról kevéssel a Real kapuja mellé, majd a 10. minutumban Roby Carlos hibáját Nedved használta ki, jobb oldali beadását Del Piero 10 méterről fölé vágta.

Aztán a 12. percben megszerezte a vezetést az élénken kezdő "Öreg Hölgy": megint csak a cseh Nedved futott el a jobbszélen, az ötös túlsó sarkánál érkező Del Piero egy védőt megelőzve középre fejelte a labdát, az érkező Trezeguet pedig Roberto Carlost és a többi Real-védőt faképnél hagyva három méterről Casillas kapujába lőtt (1-0).

Nyolc perccel később egyenlíthetett volna az eredmény alapján már bukásra álló Real, ám a Ronaldót "helyettesítő" (lehet őt pótolni?) Guti ziccerhelyzetben hibázott. Figo álompasszát lesgyanús helyzetben, senkitől sem zavartatva vette át a büntetőterületen belül - a labda kissé elpattant tőle -, de 10 méterről elvállalt lövését Buffon bravúrral védte.

A 33. minutumban felgyorsultak az események. Előbb a Zebrák vezettek egy szép akciót; Nedved most a balszélen tűnt fel, beívelését Trezeguet próbálta kapura ollózni, ám nem találta el tökéletesen a labdát, így ez a gólhelyzet odalett. Az ellentámadás után Zidane vette észre, hogy kicsit kinn áll Buffon, s 40 méterről kapura nyeste a labdát, ami kicsivel landolt a kapu felett.

Egy percre rá majdnem növelte előnyét az olasz csapat: egy előrelőtt labdát Del Piero az ellenfél tizenhatosánál a testével fedezett - Hierrót ez meg is zavarta -, az érkező Trezeguet így lövőhelyzetbe került, csavart lökete pedig kipattant Casillasról. A francia csatár egyből rástartolt a labdára, amelyről épphogy lekésett az ötösnél.

A 43. percben már őrjöngeni kezdtek a hazai drukkerek, s nem véletlenül. Del Piero gyűjtött be egy labdát a Real büntetőterületén belül a bal oldalon, s bár szinte az egész spanyol védelem előtte állt, ez nem okozott gondot a számára. Egy nagyon finom jobb-bal-jobb "lábmozgással" bohócot csinált Hierróból és Salgadóból, majd a lövőcselek vagy inkább lövőtáncok után jobbal, laposan Casillas mellett a bal sarokba lőtt (2-0).

A középkezdés után Zidane próbálta meg utánozni Del Piero lövését, ám a jobbösszekötő helyéről leadott, a rövid sarok felé tartó bombáját Buffon hárította. A félidő utolsó helyzetét a hazaiak puskázták el, Davids - talán furcsán hangzik, de - egy zidane-os csel után Zambrottához továbbított, az olasz válogatott középpályás 25-ről leadott óriási lövése elkerülte a hispánok kapuját.

Igazi latinos futballt hozott az első játékrész, ám ezúttal nem a szambafocijáról híres, címvédő Real Madrid, hanem a Juventus volt az, aki elkápráztatta a közönséget. Viszont a Juventus edzője, Marcello Lippi tisztában volt vele: ha netán Ronaldo beáll, megváltozhat a játék képe, hiszen a Realnak csak egy gól kell a hosszabbításhoz, kettő meg a továbbjutáshoz...