Sportvezetőként folytatja a spanyol (jobban mondva katalán) Josep Guardiola is, és az ő visszavonulása némiképp meglepetést okozott, hiszen a Pep becenévre hallgató középpályás mindössze 32 esztendős, és a szezon elején még nagy reményekkel igazolt az AS Romához.
A Farkasoknál azonban nem találta a helyét, és vissza is került a Bresciához, ahol rendszeresen játéklehetőséget kapott, ám a szíve visszahúzta szeretett Barcelonájához. A katalán egyik elnökjelöltje, Lluis Bassat meghívta őt szakmai stábjába, és bár a választást végül nem ő nyerte, Guardiola mégis úgy döntött, hogy befejezi futballkarrierjét, amely azért bővelkedett a sikerekben: tagja volt a barcelonai Dream Teamnek, amely Johan Cruyff-fal a kispadon sorozatban három bajnoki címet nyert Spanyolországban, nyert Bajnokok Ligáját és KEK-et is.