A negyedik játéknapon rögtön rangadóra került sor a hellén pontvadászatban, az eddig mindegyik mérkőzését megnyerő Panathinaikosz az AEK Athén otthonában lépett pályára, és a két BL-résztvevő csapat összecsapása 2-2-es döntetlent hozott.
Pedig eleinte úgy tűnt, hogy a Pana ismét begyűjti a három pontot, hiszen a vendégek az első félidőben kétgólos előnyhöz jutottak Kirgiakisz, illetve Fisszasz góljaival. A második félidőben aztán az AEK elképesztő rohamozásba kezdett, és az egykoron az Internazionalét is megjárt Grigorisz Georgatosz két találatával kiegyenlített. A második gól az utolsó percekben, tizenegyesből született, vagyis a mérkőzés meglehetősen izgalmasan végződött.
A harmadik görög BL-szereplő, az Olimpiakosz mindeközben ha nehezen is, de nyerni tudott a Paniliakosz Pirgosz ellen a brazil Giovanni góljával, és ezzel feljött a második helyre a Panathinaikosz mögé - az AEK a negyedik helyen áll, mivel az Iraklisz az Ionikosz elleni idegenbeli győzelmével feljött a dobogó harmadik fokára.
Eredmények:
Kallithea - Panioniosz 2-2
Arisz - Xanthi 3-2
Ionikosz - Iraklisz 0-1
PAOK - Prodeftiki 0-0
Olimpiakosz - Paniliakosz 1-0
Akratitosz - Aigaleo 0-2
OFI - Halkidona 3-1
AEK - Panathinaikosz 2-2
Az élcsoport: 1. Panathinaikosz 10, Olimpiakosz 9, 3. Iraklisz 8, 4. AEK 8, 5. Arisz 7, 6. PAOK 7.