Vágólapra másolva!
További négy bajnokságban avattak bajnokot Európában: Hollandiában, Bulgáriában, Szerbia és Montenegróban valamint Törökországban is eldőlt az aranyérem sorsa. Görögországban a kupadöntő okozott izgalmakat, míg Franciaországban továbbra is nyílt a küzdelem, miután mindhárom éllovas nyerni tudott.

Szerbia és Montenegróban szokás szerint a Crvena zvezda és a Partizan Beograd versengett az aranyért, és ezúttal az előbbi csapat hívei örülhettek. A Zvezda a hét végén a Vojvodinát verte simán 3-0-ra, és mivel a Partizan némi meglepetésre 1-0-s vereséget szenvedett a Buducnost Banacki Dvortól, így aztán a Vörös Csillag behozhatatlan, nyolcpontos előnyre tett szert.

A Zvezda a bajnokság elején ugyan még a Partizan mögött szerepelt, de miután a belgrádi derbin 3-0-ra legyőzte riválisát, lendületbe jött, és meg sem állt az aranyéremig, amely a klub történetében a 23. volt. A Vojvodina elleni találkozón 30 ezer drukkerek őrjöngött a lelátón, de a hangulat nem volt valami békés, hiszen a két szurkolótábor többször is összecsapott, összesen 14-en sérültek meg, és egy drukkert úgy megkéseltek, hogy súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani, ahol azonnal műtéten esett át.

Törökországban pedig az a szokatlan esemény történt, hogy a Fenerbahce hívei örültek az ősi rivális Galatasaray győzelmének, ez ugyanis a bajnoki címet jelentette a számukra. A Galata ugyanis a Fener mögött második helyen álló Trabzonsport győzte le idegenben 4-2-re, és így Cristophe Daum gárdája a Denizlispor feletti diadallal behozhatatlan előnyre tett szert.

Mindez annak fényében számít különösen nagy teljesítményének, hogy a téli szünetben a Fenerbahce lemaradása a listavezető Besiktassal szemben még 11 pont volt - most pedig 14-gyel előzi meg a címvédőt, amely tavasszal teljesen összeomlott, és visszaesett a harmadik helyre.

A Fenerbache hét végi góljai közül hármat az egész szezon során ellenállhatatlanul futballozó Van Hooijdonk-Tuncay duó szerzett, ketten együtt 42 találatot értek el a klub 80 góljából.