Izgalmas, de gólszegény BL-döntőt ígér a múlt

A Bajnokok Ligája idei döntőjét - a tavalyival ellentétben - két patinás európai nagycsapat játssza, azt mégsem lehet mondani, hogy mindkettejük fináléba jutására számítani lehetett a sorozat kezdetén. A két évvel ezelőtti győztes AC Milant már szeptemberben is a legnagyobb esélyesek közé sorolták, ám az FC Liverpool döntőbe jutására nem sokan fogadtak volna. A vörösök azonban nem nagyon foglalkoztak az esélylatolgatásokkal, azzal, hogy sem a csoportmérkőzések során, sem az egyenes kieséses szakaszban nem ők számítottak a favoritnak, hanem futballoztak. Mégpedig rendkívül hatékonyan és taktikusan. A Liverpool finoman szólva nem szórta a gólokat a BL-ben, és mivel a Milan sem a gólzáporos mérkőzéseiről híres, nem valószínű, hogy látványos, találatokban gazdag finálét látunk majd, egy izgalmas döntőre viszont jó esély van.

A milánóiak csak szerencséjüknek és persze hatalmas nemzetközi rutinjuknak köszönhetik, hogy egyáltalán készülődhetnek az isztambuli döntőre, hiszen a PSV Eindhoven elleni elődöntő mindkét mérkőzésén a hollandok játszottak jobban, és ha DaMarcus Beasley és társai jobban használják ki helyzeteiket, már Milánóban is alapos verést kaphatott volna Ancelotti csapata.

De nem kapott, sőt, 2-0-ra nyert, mivel a hazaiak két helyzetüket belőtték, a PSV viszont nem tudott betalálni Dida kapujába. A visszavágó így formalitásnak tűnt, de a hollandok nem így gondolták: szinte a kezdő sípszó pillanatában nekirontottak az olaszoknak, és a mérkőzés elején megfelezték, a második félidő közepén pedig le is dolgozták hátrányukat. A Milan azonban minden előzmény nélkül a 91. percben szépített, és (ugyan a ráadásban kapott még egy gólt) bejutott a döntőbe.

Egész Európa, amellett, hogy a hollandokat sajnálta, egyetértett abban, hogy a piros-feketék nagyobb rutinjuknak köszönhetően jutottak a fináléba. Sevcsenkóék lába nem remegett meg a kritikus szituációkban, Dida pedig rendkívül magabiztosan védett mindkét találkozón, és hozta azt a néhány bravúrt, amelyekre feltétlenül szükség volt.

A Milan elsősorban a játékosok nagyobb nemzetközi tapasztalata és a csapat összeszokottsága miatt számít esélyesebbnek. Ancelotti gárdája hosszú évek óta együtt játszik, minden évben csak egy-egy posztra érkeznek új játékosok, akik hamar beilleszkednek a jól működő gépezetbe. A rossonerik a bajnokságban is rendre ott vannak a dobogón, így minden évben résztvevői a Bajnokok Ligájának, ahol kiélezett mérkőzések egész sorát játsszák, így a futballisták hozzá vannak szokva a nagy tétre menő, igen feszült találkozókhoz.

Ezzel szemben a Liverpool a 2001-es UEFA-kupa-győzelem óta nem alkotott maradandót nemzetközi porondon, és a BL-ben sem számít állandó résztvevőnek, így Gerrardék lábában (és fejében) sokkal kevesebb nemzetközi rangadó van, mint Nestáékéban. A liverpooliak közül csupán Hyypiä, Carragher, Gerrard és Hamann szerepelt már európai kupadöntőben (mindannyian a 2001-es UEFA-kupa-fináléban, a Deportivo Alavés elleni felejthetetlen, 5-4-es mérkőzésen léptek pályára). A Milanban viszont csak Cafú, Kaká és Crespo nem volt ott a 2003-as BL-döntőben, Paolo Maldini pedig - a világon egyedülálló módon - hetedik BEK-, illetve BL-fináléjára készül (az előző hat közül négyet megnyert a csapata).

A közvetlen felkészülés a Liverpool számára sikerült jobban, hiszen a vörösök az angol bajnokság utolsó fordulójában 2-1-re legyőzték az Aston Villa együttesét. Mivel a hazaiak számára nem volt különösebb tétje a mérkőzésnek, Rafa Benítez szinte a komplett kezdő csapatát pihentette a birminghamiek ellen. Dudek, Hyypiä, Gerrard, Luis Garcia és Traoré egyáltalán nem lépett pályára, Finnan, Hamann és Baros pedig csak a második félidőre állt be.

A Villa elleni találkozó mégis ünnepi volt, legalábbis Djibril Cissé számára mindenképpen. A francia csatár ugyani októberi lábtörése óta először szerepelt a kezdő csapatban, és ő szerezte a Liverpool mindkét gólját a 2-1-re megnyert összecsapáson. A Milannak közel sem sikerült ilyen jól május harmadik hétvégéje: a Lecce otthonában csak 2-2-es döntetlent ért el Carlo Ancelotti együttese, majd a Palermo ellen is ikszelt, így a bajnoki aranyérem a Juventusé lett.

Ráadásul a leccei mérkőzésen combsérülést szenvedett Massimo Ambrosini, így a középpályás játéka erősen kérdéses a döntőben, ahová éppen az ő fejesgóljának köszönhetően jutott be a Milan.

A csapatok múltját ismerve (összesen 14 európai kupadöntőben szerepelt a két együttes) szinte hihetetlen, de a Milan és a Liverpool története során még nem találkozott egymással tétmérkőzésen! A Milan korábban mindössze egyszer találkozott fináléban angol gárdával, mégpedig az egykori KEK 1972-73-as kiírásának utolsó mérkőzésén, ahol a Leeds United ellen Luciano Chiarugi góljával 1-0-ra nyertek a milánóiak. A Liverpool kétszer játszott döntőt olasz csapat ellen, mindkétszer a BEK-ben, és mindkétszer a nyolcvanas években. 1984-ben a római Stadio Olimpicóban a vörösök tizenegyesekkel győzték le az AS Romát, egy esztendővel később pedig a szomorú emlékű fináléban 1-0-ra kaptak ki a Juventustól.

Ebben a BL-kiírásban már mindkét csapat találkozott a másik nemzet képviselőjével: a Milan két 1-0-s győzelemmel (két Hernán Crespo-góllal) búcsúztatta a Manchester Unitedet a nyolcaddöntőben, a Liverpool pedig egy körrel később akadt össze a Juventusszal, és az Anfield Roadon aratott 2-1-es győzelem után a torinói visszavágón kihúzta egy gól nélküli döntetlennel. A Milan tehát valamivel esélyesebbnek tűnik, de jósolni (miként egy BL-döntő előtt általában) lehetetlen, vagy legalábbis nem érdemes. Az azonban valószínű, hogy a finálé nem hoz majd gólfesztivált, hiszen egyik gárdára sem jellemző, hogy "kitömné" ellenfeleit. A Milan eddig mindössze kétszer szerzett kettőnél több gólt a Bajnokok Ligájában, ráadásul mindkétszer a csoportkörben, az egyenes kieséses szakaszban lejátszott hat találkozó közül ötször nem kapott gólt Dida, és Sevcsenkóék is csupán nyolc alkalommal voltak eredményesek.

A Liverpool a Bayer Leverkusen elleni két 3-1-es mérkőzés óta lejátszott négy mérkőzésen összesen három gólt lőtt, és csak egyet kapott. Eddigi kilenc BEK- (vagy BL-) döntőjében a Milan összesen 15 gólt szerzett (a legutóbbi öt fináléjukban csak egyszer lőttek egynél többet az olaszok), a Liverpool pedig öt alkalommal szerepelt BEK-döntőben, és csak egyszer lőtt legalább két gólt, egynél többet pedig még sohasem kapott. Könnyen előfordulhat tehát, hogy kilencven perc alatt nem végeznek egymással a csapatok, sőt lehet, hogy 120 perc sem lesz elég a döntésre, hiszen legutóbbi BEK-győzelmét mindkét gárda büntetőkkel aratta.