Ronaldinho: családi tragédiától az Aranylabdáig

Ahogyan azt sejteni lehetett, az Aranylabdájáért folytatott versenyfutásból Ronaldinho került ki győztesen: az FC Barcelona brazil csillaga kimagasló teljesítménye mellett annak is köszönhette a rangos elismerést, hogy jóval látványosabban futballozik, mint két legfőbb riválisa, Frank Lampard és Steven Gerrard. Ezzel együtt nehéz lenne vitatni, hogy a díj jó helyre került: aki látta már Ronaldinhót játszani, az tisztában van vele, született zseniről van szó.

A Grémio azonban nem volt hajlandó kiadni játékengedélyét, így hosszas jogi huzavona kezdődött a két egyesület között: a brazilok 38 millió dollárt követeltek játékosukért, a PSG viszont a FIFA hatályos rendelkezései értelmében csak a nevelési költségként járó kétmillió dollárt lett volna hajlandó kifizetni. Mivel a felek sehogyan sem tudtak megegyezni, így az ügy a nemzetközi szövetség elé került, ám a FIFA malmai lassan őröltek, és augusztus lett, mire végleges megoldás született, Ronaldinho ez idő alatt pedig nem játszhatott.

Márciusban ugyan három válogatott találkozón még pályára lépett, de ezt követően egészen augusztusig nem szerepelt hivatalos mérkőzésen - akkor pedig már a Paris Saint-Germain játékosának mondhatta magát. A piros-kék-fehérek erősen közepes rajtot vettek a pontvadászatban, és Ronaldinho sem lehetett elégedett teljesítményével, hiszen bár rendszeresen játszott, többnyire csak csereként vetették be, és első franciaországi gólja is váratott magára. Ilyen kihagyás után persze érthető, hogy kezdetben még nem csillogott, ám ahogyan szép lassan játékba lendült, úgy nyújtott egyre jobb teljesítményt, és októberben az Olympique Lyon elleni rangadón végre sikerült betalálnia, még ha csak tizenegyesből is - ez a gól egyébként pontot mentett a PSG számára, amely akkoriban csak a tizedik pozícióban szerénykedett a tabellán.

Időközben a PSG és a Grémio közötti vita nyugvópontra jutott, a FIFA ugyanis november elsején meghozta végleges döntését, amely szerint a párizsiaknak 5,9 millió dollárt kell fizetniük Ronaldinhóért. Ez az összeg lényegesen kisebb volt, mint a brazilok által eredetileg követelt 38 millió dollár, de azért jóval több annál a kétmilliós summánál is, amelyet a PSG szánt a transzferre. Persze a párizsiak még így is rendkívül olcsón szerezték meg az időszak egyik legkeresettebb futballistáját, így túlságosan nem panaszkodhattak.

Már csak azért sem, mert Ronaldinho egyre inkább elkapta a fonalat, és a csapat egyre feljebb kapaszkodott a tabellán. Az évet már az ötödik pozícióban zárta, az új esztendőt pedig Ronaldinho szenzációs formában kezdte: a PSG januárban hat mérkőzést játszott, a brazil mindegyiken pályára lépett, és csupán az AS Nancy elleni Ligakupa-mérkőzésen nem talált be, a többi összecsapáson egytől egyig eredményes volt, akadt, hogy kétszer is.

Nagy részben neki volt köszönhető, hogy a gárda februárban már a harmadik helyen nyomult a tabellán, még ha lemaradása tetemes is volt a listavezető Olympique Lyonnal szemben. Remek teljesítményének köszönhetően Ronaldinho ismét tartósan visszaverekedte magát a nemzeti tizenegybe, és az előkészületi mérkőzéseken biztosította helyét a világbajnokságra utazó keretben, sőt a kezdő csapatban is.

Ám hiába remekelt a PSG-ben, a csapat a szezon hajrájában visszaesett: előbb a Ligakupából, majd a francia kupából is búcsúzni kényszerült, és végezetül a pontvadászatban lecsúszott a dobogóról, és ezzel egyben a Bajnokok Ligájában való szereplésről is. A dél-amerikai a maga kilenc találatával az idény legeredményesebb párizsi futballistája lett, és mindenki biztos volt benne, hogy a következő szezonban az együttes még jobban szerepel majd.

Különösen, hogy az ázsiai világbajnokságon Ronaldinho a szupersztárok sorába lépett. Összeállt a Ronaldinho-Rivaldo-Ronaldo trió, amely aztán a vébén érte el csúcsformáját. Utóbbi két labdarúgó képességeivel mindenki tisztában volt már a World Cup előtt is, ám Ronaldinho kitűnő játéka némileg a meglepetés erejével hatott. Az első, törökök elleni csoportmérkőzésen ugyan még kissé visszafogott teljesítményt nyújtott, de a kínaiak ellen már góllal és gólpasszal hívta fel magára a figyelmet, a belgák elleni nyolcaddöntőben aratott győzelemhez is egy assziszttal járult hozzá, a nagy meccse azonban az angolok elleni negyeddöntő volt.

A találkozó nem a legjobban kezdődött a selecao számára, elvégre a britek szereztek vezetést Michael Owen révén, és úgy tűnt, hogy a szünetre is ők vonulhatnak előnnyel. A ráadás perceiben azonban az angolok labdát veszítettek a félpályánál, Ronaldinho lecsapott rá, és nagy lendülettel megindult a kapu felé, egy biciklicsel után a jobbra húzódó Rivaldo elé passzolt, aki egyből a hosszú sarokba belsőzött. A második játékrész ötödik percében aztán folytatódott a Ronaldinho-show: a brazil szabadrúgást végezhetett el az oldalvonal mellől a jobb oldalon, észrevette, hogy David Seaman beadásra számítva, kimozdul a kapujából, és mértani pontossággal a hosszú felső sarokba csavart.

Hét perccel később aztán jött a kedvezőtlen fordulat, Ronaldinho ugyanis rátartott Danny Mills lábára, és a maximum sárga lapot érő megmozdulásért a játékvezető túlzott szigorúsággal kiállította. Az elődöntőt tehát kénytelen volt kihagyni, azonban a fináléban ismét ott volt a kezdő tizenegyben. Ronaldinho tehát két góllal zárta a világbajnokságot, amelyen az újságírók szavazatai alapján bekerült a torna álomcsapatába, sőt őt választották meg a World Cup ötödik legjobb futballistájának.