Vágólapra másolva!
A labdarúgás történetében a nagy gólok és a vitatott esetek mellett leginkább a brutális szabálytalanságok, sérülést okozó belépők maradnak meg az ember emlékezetében. Összeállításunkban főleg a közelmúltból igyekeztünk összeszedni a notórius botrányhősöket, akik nem csak góljaikkal, szép megmozdulásaikkal kerültek az érdeklődés középpontjába, de a másik oldalt is megmutatjuk, szó lesz azokról a játékosokról is, akik példát mutattak, és Fair Play-díjban részesültek.

Vinnie Jonest manapság mindenki színészként ismeri - valóban remekül játszott Guy Ritchie filmjeiben -, de igazából nem kellett megerőltetnie magát, elég volt, hogy önmagát adta. Jones egykoron rettegett ellenfél volt a csatárok számára, tizenkétszer állították ki pályafutása során, és egy ízben azt a bravúrt is sikerült véghezvinnie, hogy a mérkőzés harmadik másodpercében sárga lapot kapott egy szabálytalanság után.

1988-ban a Wimbledon játékosaként olyan súlyos sérülést okozott a Tottenhamben profiskodó Gary Stevensnek, hogy a Spurs-védő kénytelen volt visszavonulni, az egyik legismertebb fenyítését pedig Paul Gascoigne szenvedte el, amikor Jones "belekapaszkodott" Gazza férfiasságába.

1989-ben az evertonos Kevin Ratcliffe volt a szenvedő alany, őt szimplán lefejelte Jones, 1992-ben a Chelsea játékosaként obszcén jeleket mutogatott az Arsenal híveinek, amiért 1500 fontra büntették. Ugyanebben az évben óriási vihart kavart A labdarúgás keménylegényei című film, amelyben Jones volt a narrátor, és azt mutatta be, hogy milyen piszkos trükkökkel tudja a védő terrorizálni, rosszabb esetben harcképtelenné tenni a csatárokat.

Az angol szövetség 20 ezer fontos büntetést szabott ki, és fél évre eltiltotta Vinnie-t, de ezt később felfüggesztették.1995-ben egy újságíróval akaszkodott össze Dublinban, a vége az lett, hogy a zsurnaliszta vérző arccal távozott a helyszínről, mert Jones beleharapott az orrába. 1998-ban szögre akasztotta a stopliscipőt, de megváltozni nem tudott, továbbra is botrányokba keveredett, a visszavonulása évében 100 óra közmunkára ítéltek, mert bántalmazta a szomszédját, sőt 400 font kártérítést is fizetnie kellett Timothy Gearnek, mert komoly sérüléseket okozott neki, amikor megütötte és megrúgdosta.

2003 júniusában egy repülőn utazva bántalmazta az egyik utast, aztán megfenyegette a személyzetet, amiért 80 óra közmunkára és 1100 (300 a sértett kártérítésére, 500 a legénység fenyegetéséért és újabb 300 a bírósági költségek megtérítésére) font befizetésére ítélték. A listát elnézve nem csoda, hogy nem művészfilmben láthattuk Vinnie Jonest...