Vágólapra másolva!
Lázadást készítenek elő a Chelsea legjobb labdarúgói az eddigi vezetőedző, José Mourinho távozása miatt - legalábbis a pénteki brit sajtó értesülései szerint.

Csütörtöki távozása óta először szólalt meg José Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának ex-vezetőedzője.

"Köszönöm jól vagyok, szakmailag és emberileg egyaránt" - kezdte a portugál tréner, akinek sokak szerint Roman Abramoviccsal megromlott kapcsolata miatt kellett otthagynia a londoniakat.

"Büszke vagyok a munkámra, nemcsak az eredményekre, hanem arra is, hogy ismét markánssá tettem a Chelsea nevet. Arra kérem a szurkolókat, hogy ne kezdjék skandálni a nevem, ha a jövőben becsúszik egy-egy rosszabb eredmény, a játékosok pedig tegyék csak továbbra is a dolgukat"- tette hozzá Mourinho.

A 44 éves szakember távozása után alig néhány órával már arról szóltak a hírek, hogy hamarosan ő lesz a portugál válogatott szövetségi kapitánya, ám ezeket az információkat egyértelműen cáfolta: "A következő néhány évben még nem akarok portugál szövetségi kapitány lenni."

Mourinho elmondta, szívesen kipróbálná magát az olasz bajnokságban, de azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy Angliában dolgozzon tovább.

Mourinho, az FC Porto korábbi edzője 2004-ben vette át a Chelsea vezetését, és az első két évben a Premier League élén végzett a csapattal. Tavaly ugyan a második helyre szorultak a Manchester United mögött, viszont megnyerték az FA-kupát.