Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott utolsó előtti Európa-bajnoki selejtezőjén 3-0-ra kikapott Moldovában. Várhidi Péter csapata az első félidőben nagyon gyengén futballozott, a szünet után pedig már csak futott az eredmény után. Az olaszok nyertek Skóciában, így vendéglátóikkal ellentétben ott lesznek az Eb-n.

A játéknap legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását Glasgow-ban rendezték, ahol nem kisebb volt a tét, mint hogy a hazai pályán mindeddig százszázalékos skótok képesek-e egy újabb győzelemmel elütni a világbajnok olaszokat az Eb-részvételtől.

A meglepetés végül elmaradt, a Squadra Azzurra megynerte a mérkőzést, Toni már a 2. percben percben megszerezte a vezetést vendégeknek, erre Ferguson még válaszolni tudott, Panucci gólja az utolsó percben azonban minden kérdést eldöntött: Olaszország sikerével a vb-ezüstérmes franciákat is kijuttatta az Eb-re, míg Skócia immár biztosan lemarad a tornáról.

Anglia ellenben visszakapta az esélyt, hogy ott legyen a kontinensviadalon, miután Izrael hazai pályán egy hosszabbításban szerzett góllal legyőzte Oroszországot. A mérkőzésen először a izraeliek kerültek előnybe, de a vendégek egyenlítettek, majd a 90. percben közel álltak a szinte részvételt jelentő győztes gólhoz, azonban Szicsev lövésekor a kapufa mentett. Végül egy gyors ellentámadást követően Golan találata révén alulmaradtak az oroszok. Az angoloknak így ismét a saját kezükben van a sorsuk, már "csak" annyit kell tenniük, hogy szerdán legyőzik a már biztos továbbjutó Horvátorszrágot.

A magyar válogatott csoportjában már korábban eldőlt az egyik továbbjutó hely, a másikért pedig Norvégia és Törökország játszott ki-ki meccset Oslóban. A hazaiak lépéselőnyben voltak, hiszen két ponttal előzték a félholdasokat, akik azonban egy 2-1-es győzelemmel fordítottak a helyzeten az utolsó forduló előtt, amelyben mindkét gárda verhető ellenféllel találkozik (a norvégok Máltára látogatnak, a törökök Bosznia-Hercegovinát fogadják).

A Luxemburgot 1-0-ra legyőző Hollandia és a Svédország ellen 3-0-ra diadalmaskodó Spanyolország már megváltotta a repülőjegyét. Az északiaknak a mostani kudarc ellenére sincs okuk bánkódni, mert a szerdai utolsó körben számukra egy pont is elegendő az Eb-részvétel biztosításához. Portugália is győzött otthonában Örményország ellen, s helyzete hasonló a svédekéhez.

A heves havazás miatt a belgrádi Szerbia-Kazahsztán mérkőzést elhalasztották. A találkozót - az időjárás alakulásától függően - vasárnap vagy jövő szombaton rendezik meg.

A csoport:
Portugália - Örményország 1-0 (1-0)
gól:
Almeida (42.)

Lengyelország - Belgium 2-0 (1-0)
gól:
Smolarek (45., 49.)

Finnország - Azerbajdzsán 2-1 (0-0)
gól:
Forssell (79.), Kuqi (85.), illetve Gurbanov (63.)

B csoport:
Skócia - Olaszország 1-2
gól:
Ferguson (65.), illetve Toni (2.), Panucci (90.)

Litvánia - Ukrajna 2-0 (1-0)
gól:
Savenas (40.), Danilevicius (67.)

C csoport:
Norvégia - Törökország 1-2 (1-2)
gól:
Hagen (12.), illetve Emre (31.), Nihat (60.)

Görögország - Málta 5-0 (1-0)
gól:
Gekasz (33., 72., 74.), Baszinasz (54.), Amanatidisz (62.)

E csoport:
Izrael - Oroszország 2-1 (1-0)
gól:
Barda (10.), Golan (90+2.) illetve Bilyaletdinov (61.)

Macedónia - Horvátország 2-0 (0-0)
gól:
Maznov (71.), Naumoski (79.)

Andorra - Észtország 0-2 (0-1)
gól:
Oper (31.), Lindpere (60.)

D csoport:
Németország - Ciprus 4-0 (2-0)
gól:
Fritz (2.), Klose (20.), Podolski (53.), Hitzlsperger (82.)

Wales - Írország 2-2 (1-1)
gól:
Koumas (23., 89., a másodikat 11-esből), illetve Keane (31.), Doyle (60.)

F csoport:
Spanyolország - Svédország 3-0 (2-0)
gól:
Capdevila (14.), Iniesta (38.), Ramos (64.)

Észak-Írország - Dánia 2-1 (0-0)
gól:
Feeney (61.), Healy (80.), illetve Bendtner (51.)

Lettország - Liechtenstein 4-1 (2-1)
gól:
Karlsons (14.), Verpakovskis (30.), Laizans (63.), Visnakovs (87.), illetve Zirnis (13., öngól)

G csoport:
Hollandia - Luxemburg 1-0 (1-0)
gól:
Koevermans (43.)

Albánia - Fehéroroszország 2-4 (2-2)
gól:
Bogdani (39.), Kapllani (43.), illetve Romascsenko (28., 63., utóbit 11-esből), Kutuzov (45., 55.)

Bulgária - Románia 1-0 (1-0)
gól:
Dimitrov (6.)