Vágólapra másolva!
A Manchester United Cristiano Ronaldo és Carlos Tévez góljaival könnyedén, 2-0-ra nyert a városi rivális City ellen, és ezzel nagyot lépett a címvédés felé, hátralévő három bajnokiján ugyanis négy pontra van szüksége az aranyéremhez. A Chelsea 4-1-re kiütötte az Arsenalt a BL-elődöntőben bukott angol csapatok londoni derbijén. Olaszországban az Inter, Spanyolországban pedig a Barcelona már vasárnap bajnoki címet ünnepelhetett volna, ám az elért döntetlen helyett ehhez nyerni kellett volna. A holland bajnokság utolsó fordulójában Dzsudzsák Balázs, saját rekordját megjavítva, idénybeli 11. gólját szerezte (és két gólpasszt is kiosztott), az eindhoveni csapat negyedikként zárt, így ősszel az Európa-ligában indulhat majd.

A Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV Eindhoven 3-0-ra nyert a Willem II Tilburg otthonában a holland labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában, vasárnap. A vendégek második gólját a magyar játékos szerezte, aki így 11 találattal zárta az idényt. Dzsudzsák a másik két gólban előkészítőként jeleskedett.

Az elmúlt négy évben bajnok PSV ezúttal a negyedik lett, az Alkmaar pedig már korábban biztosította első helyét.

eredmények, 34. forduló:
Den Haag - Vitesse Arnhem 3-1
Ajax Amsterdam - Twente Enschede 1-0
AZ Alkmaar - Heerenveen 3-1
De Graafschap - FC Volendam 2-2
Groningen - NAC Breda 1-0
(a vendégeknél Fehér Csaba a 70. percben állt be)
Feyenoord - Roda JC Kerkrade 2-3
(a Rodában Bodor Boldizsárt nem nevezték)
Heracles Almelo - Utrecht 1-1
NEC Nijmegen - Sparta Rotterdam 1-1
(a NEC-ben Babos Gábor védett, a Spartában Vermes Krisztián nem volt a keretben)
Willem II Tilburg - PSV Eindhoven 0-3
(a PSV-ben Dzsudzsák Balázs végig a pályán volt, gólt szerzett és két gólpasszt adott)

A végeredmény:
1. AZ Alkmaar 34 66-22 80 pont
2. Twente Enschede 34 62-31 69
3. Ajax Amsterdam 34 74-41 68
4. PSV Eindhoven 34 71-33 65
5. SC Heerenveen 34 66-57 60
6. FC Groningen 34 53-36 56
7. Feyenoord 34 54-46 45
8. NAC Breda 34 44-54 45
9. Utrecht 34 41-44 44
10. Vitesse Arnheim 34 41-48 43
11. NEC Nijmegen 34 41-40 42
12. Willem II 34 35-58 37
13. Sparta Rotterdam 34 46-66 35
14. ADO Den Haag 34 41-58 32
15. Heracles Almelo 34 35-53 32
16. Roda Kerkrade 34 38-58 30
17. De Graafschap 34 24-58 30
18. FC Volendam 34 38-67 29

Az AZ Alkmaar a BL főtáblájára került, a Twente a BL selejtezőjében indul, az Ajax és a PSV az Európa-liga résztvevője lesz. Az 5-8. helyezettek rájátszással döntenek egy újabb európa-ligás helyről. A Roda és a De Graafschap osztályozót játszik, a Volendam kiesett.