Vágólapra másolva!
Ázsiából már négy válogatott kvalifikálta magát a világbajnokságra, közülük három kiléte nem meglepetés, Japán, Ausztrália és a Koreai Köztársaság csak a papírformát érvényesítette . A negyedik kijutó viszont a Koreai NDK, amelynek labdarúgásáról eddig nem sokat lehetett tudni - azon kívül, hogy a válogatott vb-részvétele politikai szempontból érdekes helyzetet teremt.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, a világ egyik utolsó kommunista állama, eddig többnyire nem a sport miatt került a lapok címoldalára. Kivétel persze akadt, hiszen 1966-ban az ország válogatottja első nekifutásra kijutott a világbajnokságra (a szövetség csak 1958-ban kérte felvételét a FIFA-ba), és az angliai tornán a várakozásokat felülmúlva szerepelt.

A csapat a csoportmérkőzések során 1-0-ra legyőzte Olaszországot, és ezzel bejutott a negyeddöntőbe, ami korábban egyetlen ázsiai válogatottnak sem sikerült. Ezzel azonban még nem ért véget a meglepetések sora, a legjobb négy közé jutásért vívott mérkőzésen ugyanis már 3-0-ra is vezettek a koreaiak, ám a portugálok Eusébio vezérletével fordítani tudtak, és 5-3-as győzelmet arattak. Ezzel együtt szinte az egész futballvilág a koreaiakról beszélt, általános volt a vélemény, hogy a jövőben oda kell majd figyelni a csapatra.

A politika azonban közbeszólt: a válogatott visszalépett az 1970-es vb selejtezőitől (ugyanígy tett az 1978-as torna előtt is), a többi világbajnokság kvalifikációs sorozatán pedig rendre elbukott, egészen 1998-ig. Akkor a KNDK megint nem nevezett a selejtezőkre, mint ahogyan a 2002-es viadal is kimaradt az észak-koreaiak életéből. Ez persze nem volt meglepő, figyelembe véve, hogy az egyik társrendező éppen a Koreai Köztársaság volt.

A legutóbbi torna előtt hamar kiderült, hogy a válogatottnak nincs esélye a továbbjutásra, ugyanakkor az Irán elleni hazai mérkőzés más problémákat is felvetett. Amikor a hajrában egy vitatott esetnél nem kaptak tizenegyest a hazaiak, a phenjani szurkolók üvegeket, székeket dobálták a pályára, és a lefújást követően még a rohamrendőrséget is be kellett vetni.

A jelenlegi selejtezősorozatban az észak-koreai csapat már az első körben érintett volt, de sorban vette az akadályokat, amíg el nem jutott a végső szakaszig, ahol egy csoportba került a Koreai Köztársasággal. Néhány évvel ezelőtt hasonló esetben az északiak alighanem visszaléptek volna, de a politikai enyhülés már éreztette a hatását, így lejátszották a meccseket. Igaz, a KNDK nem fogadhatta hazai pályán Dél-Koreát, a találkozót Pekingben játszották, a szöuli visszavágó után pedig (amelyet a hazaiak 1-0-ra nyertek) azzal vádolták ellenfelüket, hogy megmérgezték játékosaikat, akik ezért nem tudtak megfelelő teljesítményt nyújtani.

Ezzel együtt a csapat olyan ázsiai nagyágyúkat és rendszeres vb-résztvevőket előzött meg, mint Irán vagy Szaúd-Arábia, és már biztosan ott lesz Dél-Afrikában - mégpedig a világ legtöbb részén szinte teljesen ismeretlen futballistákkal.

A válogatott tagjai ugyanis kevés kivételtől eltekintve otthon játszanak, az észak-koreai bajnokságról nem sok hírt lehet hallani, jellemző például, hogy a tavalyi győztes kilétét is homály fedi. Mivel az ország szövetsége nem fogadja el a nemzetközi szabályokat, így aztán a csapatok a kontinentális vérkeringésből is kimaradnak, az aranyérmes nem vesz részt az Ázsiai Bajnokok Ligája küzdelmeiben sem (ebben a sorozatban utoljára az Április 25. nevű egyesület indult, még 1992-ben). A csapat neve az észak-koreai fegyveres erők napjára utal, mivel a klub a katonaság kötelékében működik - nevezhetnénk akár koreai Honvédnak is. Ez a gárda adja a legtöbb válogatott futballistát, de a nemzeti csapatnak van játékosa a Pyongyang Cityből, az Amrokgangból, a Szobaekszuból, a Rimjongsuból és a Kjonggongopból is.

Forrás: AFP
O Beom Szeok (Dél-Korea) és Hong Jong Jo (Észak-Korea) találkozója a vb-selejtezőn

Bármilyen meglepő, az észak-koreai válogatottból sem hiányoznak azonban a légiósok. Mindez szintén történelmi okokkal magyarázható, Korea ugyanis sokáig japán uralom alatt állt, aminek köszönhetően Japánban közel 600 ezer koreai él, közöttük sok északi. Az úgynevezett "zainicsi-koreaiak" között pedig akad futballista is: a csatár Jong Tae Se a J-League-ben szereplő Kawasaki Frontale játékosa, harmadik generációs koreai, aki 2007 óta tagja a válogatottnak. Szintén Japánban született Ahn Young Hak, aki még 2002-ben mutatkozott be a nemzeti tizenegyben, és esetében külön pikantériát jelent, hogy jelenleg egy dél-koreai csapatban, a Szuvon Bluewingsben szerepel.

Az egyetlen európai légiósuk a csapatkapitány Hong Jong Jo, aki sokáig az Április 25. erőssége volt, majd 2007-ben valamiféle megmagyarázhatatlan okból elengedték a szerb FK Beznijához, ahonnan 2008-ban az FK Rosztovba szerződött.

Elméletileg tehát fennáll a lehetősége annak, hogy a két koreai csapat a világbajnokságon is találkozzon egymással, ám mivel már a selejtezőkben is összemérték az erejüket, szerencsére kevés az esélye, hogy politikai okokból veszélybe kerüljön a találkozó megrendezése.

Hasonlóan feszült hangulatú meccsekre is volt példa a vébék történetében, például amikor az 1974-es tornán a házigazda NSZK 1-0-ra kikapott az NDK-tól. A keletnémetek számára a nyugati szomszéd legyőzése volt a legfontosabb esemény, Franz Beckenbauerék pedig az aranyéremmel vigasztalódhattak. Az 1986-as tornán Anglia és Argentína meccsét a pár évvel korábban a két ország között lezajlott háború tette még érdekesebbé, 1998-ban pedig Irán és az Egyesült Államok találkozója volt az, amely nem sportszakmai szempontok miatt került az érdeklődés középpontjába.

Ezeket a mérkőzéseket mind lejátszották, ellentétben az 1973-as Chile-Szovjetunió vb-selejtezővel. A szovjet együttes ugyanis nem volt hajlandó pályára lépni Santiago de Chilében, abban a stadionban, ahol nem sokkal korábban kivégzéseket hajtottak végre a marxista elnök, Salvador Allende elleni katonai puccsot követően. A chileiek tehát kimentek a pályára, a kezdő sípszó után pedig szépen végigpasszolgatták a labdát az ellenfél nélküli, üres térfélen.

www.global-soccer.eu