A német kiszámíthatóság a Bundesligában is jól megmutatkozik – talán az 1. FC Köln utolsó helyét leszámítva. Igaz, hogy a Borussia Dortmund és a Bayern München áll a tabella első két helyén, ám egyik csapatnál sem fenékig tejfel az élet.
A Bayern München Carlo Ancelotti irányításával kezdte meg a szezont, de a Hoffenheim elleni vereség, a Wolfsburg elleni döntetlen után a Bajnokok Ligájában elszenvedett párizsi 3-0 már az olasz edző állásába került. A bajor sztárcsapat Willy Sagnol átmeneti irányításával még ikszelt Dárdai Pál Herthája ellen,
ám a korábbi sikeredző, Jupp Heynckes érkezésével visszaállt a világ rendje. A Bayern két meccsen két győzelmet aratott és beérte a Dortmundot.
„Csak most kezdődik számunkra a szezon, új edző, új kihívás. Nyilván nem egyszerű közben edzőt válltani, de meg kell oldanunk. Nagyon sok mérkőzés van hátra a szezonból.
A Bajnokok Ligájában azon kell dolgoznunk, hogy sikerüljön a továbbjutás. Ki tudja, talán megnyerjük a Bundesligát és a Bajnokok Ligáját is"
– mondta az edzőváltást követően Robert Lewandowski az ESPN-nek adott interjújában.
Azt a BVB-t, amely bár jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a tabellát, mégsem lehet teljesen elégedett. A dortmundiak hiába rajtoltak kiválóan,
az elmúlt két körben mindössze egy pontot gyűjtöttek. A hazai Leipzig elleni vereséget követően (2-3) az Eintracht Frankfurt otthonában mindössze 2-2-es döntetlenre futotta.
Ehhez hasonló botlások a jövőben már nem férnek bele. Már csak azért sem, mert Gulácsi Péter csapata, az RB Leipzig bizonyítja, hogy a tavalyi ezüstérem nem a véletlen műve volt.
A lipcseiek egyetlen pontra vannak a két sztárcsapattól, így akár a bajnoki címért folytatott küzdelembe is beleszólhatnak.
Büszkék lehetnek Szalai Ádámék is az eddigi teljesítményükre. A Hoffenheim a tavalyihoz hasonlóan idén is képes felvenni a versenyt a legjobbakkal, ezt bizonyítja a jelenlegi negyedik helyezésük is.
Végül pedig jöjjön a feketeleves. A legnagyobb negatív meglepetést eddig egyértelműen az 1. FC Köln szolgáltatja, amely a 2016/17-es idényben elért 5. helye után – automatikus Európa-liga csoportkört érő pozíció – jelenleg sereghajtó.
Ami még fájóbb lehet a kölni szurkolóknak, hogy még győzni sem sikerült, mindössze két ponttal és mínusz tizenötös gólaránnyal szerénykedik az együttes.
Igaz, nem a bajnokság, de zárójelben érdemes azért megemlíteni, hogy az EL-ben sem vitézkednek, három mérkőzés után nulla ponttal az utolsók. Viszont szerdán óriási meglepetésre 3-1-re nyertek Berlinben a Hertha elleni DFB-kupameccsen.
Hibátlan Plzen
A cseh élvonalbeli Plzennek összejött az, amely egyik topligás csapatnak sem. Az eddigi tizenegy forduló alatt még pontot sem veszítettek, százszázalékos teljesítménnyel vezetik a bajnokságot. A Plzen mögött a Slavia Praha és a Sigma Olomuc is már tizenegy ponttal le van maradva. Az éllovas gólaránya is elképesztő, 24 gól lőtt és csak hármat kapott.Olaszországban régen látott harc dúl a tabella első öt helyezettje között. A Napoli, az Inter, a Juventus, a Lazio és az AS Roma is kiválóan szerepel. Így nem túlzás kijelenteni, hogy
a 2017/18-as idényben van a legnagyobb esély arra, hogy valamelyik csapat letaszítsa a trónról a Juventust.
A Napoli és az Inter még veretlen, a Juventusnak és a Laziónak egy-egy veresége van, az élmezőnyből csak az AS Roma hagyta el kétszer vesztesen a pályát. Viszont fővárosiak az elmúlt 11 idegenbeli mérkőzésükből 11-et megnyertek, amely jól mutatja, milyen erőt is képvisel Eusebio Di Francesco együttese.
Ám a legnagyobb meglepetést eddig mégis a másik római klub, a Lazio okozta.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Simeone Inzaghi csodát tett a Lazióval. A kék-fehéreket a játékoskeretük alapján előzetesen mindenki az Európa Liga indulást érő helyek egyikére, vagy a középmezőnybe várta, ehhez képest megverték Torinóban a Juventust, és hét győzelem mellett egy-egy döntetlent és vereséget könyvelhettek el, utóbbi ráadásul vállalható is, mivel a Napoli nyert a Stadio Olimpicóban.
Inzaghi játékrendszere – 3-5-2-es, vagy még inkább 3-5-1-1-es – annyira jól áll a csapatnak, hogy elnézve az eltelt fordulókat, akár a dobogón is végezhet a Lazio.
Főleg, ha 13 találattal a góllövőlistát vezető Ciro Immobile hasonló ütemben termeli a gólokat a folytatásban is.
Jó formában vagyok. Bár tudom, hogy vinne más csapat, de miért váltanék? Rómában minden adott, és a Lazio hitt bennem, amikor nem voltam formában"
- mondta az önbizalomtól duzzadó olasz válogatott csatár.
Az elmúlt szezonok szenvedése után az Inter is magára talált, amelyben nagy szerepe van Luciano Spallettinek. A Napoli évek óta a Juve nyomában van, így a szereplése egyáltalán nem meglepő, az már inkább, hogy a torinóiak jelenleg nem tűnnek annyira acélosnak, mint korábban.
A hírek szerint ennek az is az oka, hogy Massimiliano Allegri ezúttal Paulo Dybalával került összetűzésbe.
Legutóbb ilyen hírek Leonardo Bonucciról érkeztek, ő azóta már az AC Milan játékosa.
Ha már AC Milan, míg a fent említett csapatok szereplést pozitívumként lehetett említeni, az eddigi legnagyobb negatív meglepetés a lombard klub szereplése.
A nyáron euró százmilliókért megerősített együttes csak a 11. helyen szerénykedik, pedig előzetesen sokan a Juventus legnagyobb kihívójaként emlegették.
Nem is csoda, hogy olasz források szerint erősen inog Vincenzo Montella alatt a kispad. A kiesőhelyeken nincs meglepetés, ugyanis a három újonc, a Verona, a Spal és a Benevento nézi hátulról a mezőnyt.